4 PONT GYOMAENDRŐDRŐL
Szombaton Gyomaendrődön lépett pályára NBII-es és ifjúsági csapatunk egyaránt.
Az NBII-es bajnokságban a tabellán mögöttünk álló békés-megyei riválisunkkal vívott meccsre foghíjas kerettel érkeztünk. A gyomaiakkal rendszerint szoros, kiélezett összecsapásokat játszunk, és így volt ez most is. A két csapat ezúttal sem hazudtolta meg az elmúlt évek meccseit, és az utolsó pillanatig nyílt és izgalmas meccset vívott. Az első játékrészben többnyire Nálunk volt ez előny, de 1-2 gólos vezetésünket a hazaiak a szünetre egalizálták. Szünet után annyiban változott a játék képe, hogy védekezésünk összeszedettebbé vált, kapusteljesítményünk pedig a a remek első félideihez képest is tovább javult. Ennek hatására az utolsó 10 percre 4 gólos előnnyel érkeztünk (20-24), amit a hazaiak ugyan csökkentettek, de összességében megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Győzelmünkben döntő szerepe volt Nagy és Török gólerős játékának, illetve kiemelkedő kapusteljesítményünknek.
Gyomaendrődi NKE – Hódmezővásárhelyi LKC 25-27 (15-15)
NBII dél -keleti csoport
Gyomaendrőd – 50 néző
Jv: Pávlics, Sipos
HLKC: Áncsán – Molnár 3 , Nagy 11, Török 6, Blaskovics, Ötvös 3, Prikler 3, Cs: Magyar (k), Rácz, Kovács, Petróczi 1, Földesi
Papp Mihály vezetőedző: ” A második félidőben feljavuló védekezésünknek és a végig magas színvonalú kapusteljesítményünknek köszönhetjük a sikerünket.”
IFI
Gyomaendrődi NKE – Hódmezővásárhelyi LKC 25-30 (16-19)
A már biztosan ezüstérmes ifjúsági csapatunk végig jól, olykor tetszetősen játszva aratott magabiztos győzelmet közvetlen riválisa ellen.
Papp Mihály mb. edző: “Végig sikerült kontroll alatt tartanunk az eredmény alakulását, helyenként igen szép gólokat lőttünk. Kapusaink remek formában védtek az egész mérkőzés alatt.”
A bajnokság zárófordulójában NBII-es és ifjúsági csapatunk is a Szarvas ellen lép pályára a Balogh Imsiben május 21-én, szombaton!