NAGY ARÁNYÚ GYŐZELMEK U13 KOROSZTÁLYBAN
Újabb fordul mérkőzésein lépett pályára U13-as csapatunk.
A Szegeden megrendezett mérkőzéseken magabiztos és nagy-arányú győzelmeket aratott korosztályos csapatunk.
LU13
Hódmezővásárhelyi LKC – Solti KC 34-5 (18-4)
Hódmezővásárhelyi LKC – Tompa SE 35-3 (19-2)
HLKC: Czitán (k), Szilágyi (k) – Elek, Fekete, Török, Nagygyörgy, Csenteri, Kun-Szabó, Dóda, Koncz, Kovács, Sipos, Csala
Fogl Barbara vezetőedző: “Egyik mérkőzésen sem volt kérdés a győzelmünk, sokkal inkább szerettem volna, hogy gyakoroljuk a felállt fal elleni támadásokat. A lányok maradéktalanul végrehajtották a kért feladatokat, sikerült minimanizálni a hibákat. A pályára lépő fiatalabb játékosain is remélhetőleg tudják az önbizalmukat növelni az ilyen meccseken, és ez hasznos lehet majd a saját korosztályukban.”