OSB csapatAz Országos Serdülő Bajnokság “F” csoportjában szereplő csapatunk az utolsó forduló eredményétől függően már biztos résztvevője a bajnokság Országos Elődöntő Felsőházi Rájátszásnak.
Csapatunk a 16. fordulóban közvetlen riválisához, az Orosházi NKC-hoz utazott azzal a tudattal, hogy már egy döntetlennel is behozhatatlan előnybe kerülünk a mögöttünk álló Békés-megyei riválisunkkal szemben. Egy végletekig kiélezett meccsen, a hajrában sikerült magunkhoz ragadni a vezetést, és egygólos győzelmet arattunk, így joggal ünnepeltek a lányok a lefújás után.
A 17. fordulóban a tabella 7. helyén álló Gyulai SE csapatát fogadtuk hazai pályán, és a papírformának megfelelően nagyarányú győzelmet aratott csapatunk.
Az alapszakaszból egy forduló van még hátra, azt követően indul a Felsőházi Rájátszás, melyen a tabella első négy helyezettje (Szeged KKSE, Kecskeméti NKSE, Kézilabda Szeged SE, Hódmezővásárhelyi LKC) az “E” csoport első négy helyezettjével játszik oda-visszavágós rendszerben. A csoport első két helyén végző csapat kvalifikálja magát a májusban rendezendő 8 csapatos Országos Döntőbe.
Országos Serdülő Bajnokság – “F” csoport Alapszakasz
16. forduló, Orosháza – 2014. 01. 23.
OXXO Energy Orosházi NKC – Hódmezővásárhelyi LKC 18-19 (9-8)
Jv: Kocsis Sajti Anikó, Mezei Zoltán

ONKC: Bene 1, Dinnyés 1, Farkas 1, Keresztes, Kovalcsik, Leczkés, Mackaski 4, Szakálas, Szécsényi, Szepesi 4, Szőlősi 2, Takács 3, Tóth, Verók, Virág 1, Zvara 1

HLKC: Áncsán (k), Balogh (k), Bálint 3, Becsei, Blaskovics 1, Földesi, Fürcht, Kandó 4, Klemm 3, Kovács, Molnár, Szabó 3, Varga-Tóth 5
Beslin Anikó edző: “Csapatom tisztába volt a mérkőzés fontosságával. Ennek megfelelően végig alázatosan és nagyszerű szellemben játszottunk. A legjobb pillanatban sikerült a javunkra fordítani az eredményt és megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálok Csapatomnak a továbbjutáshoz!”
Országos Serdülő Bajnokság – “F” csoport Alapszakasz
17. forduló, Hódmezővásárhely – 2014. 01. 29.
Hódmezővásárhelyi LKC – Gyulai SE 31-15 (16-7)
Jv: Medvegy Péter, Rózsahegyi Éva
HLKC: Balogh – Bálint, Földesi 2, Fürcht, Szabó 5, Varga-Tóth 10, Becsei 4, Cs: Áncsán, Farkas 2, Kandó 1, Blaskovics 2, Klemm 5, Molnár, Kovács, Mészáros
Gyula: Antal 2, Papp 3, Képíró 1, Komlósi 1, Rokszin 1, csiszer 1, Szabó, Borbás 1, Szerb, Gyepes 3, Szőke, Márk, Földi, Kun, Vad, Bozó 2
Beslin Anikó edző: “A mérkőzésen csak a győzelmünk gólaránya volt kérdéses. Örülök, hogy mindenkinek játéklehetőséget tudtam biztosítani.”
A mérkőzésen készült fotók megtekinthetőek itt!
 
 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>