Az NBII 4. fordulójában Szeghalmon léptünk pályára szombaton.
Az első két forduló hibátlan mérlege után győzelmi reményekkel utaztunk Békés megyei riválisunk otthonába, még akkor is, ha tudtuk, hogy egy fiatal, “hajtós” csapat vár Ránk. Alapcsapatunkból ezúttal két játékos (Németh Zsófi és Manga Fruzsina) is hiányzott, ami sajnos döntőnek bizonyult a mérkőzés végeredménye szempontjából.
Jól indult a meccs, az első 6-8 perc “tapogatózása” után fokozatosan elléptünk a hazaiaktól, 4-5 gólos előnyünk állandósult. A kapuban Tóth Orsi remekelt, támadásainkat pedig megfelelő hatékonysággal fejeztük be. A második félidőben sokáig úgy tűnt, hogy begyűjtjük az újabb győzelmet, viszont egyre több hiba csúszott a befejezésekbe, többször is rossz döntést hoztunk, vagy “naggyá tettük” a hazai kapust. A szeghalmiak szép lassan felzárkóztak, majd meg is fordították az állást az extra-teljesítményt nyújtó Varga teljesítményének köszönhetően, míg nálunk hiányzott a frissesség, illetve a megfelelő cserék lehetősége. Tószegi harmadik kiállítása után már-már reménytelen helyzetbe kerültünk, de a lányok igazi csapatként küzdöttek a meccs végéig. A rengeteg kiállítással tarkított végjátékban – kétgólos hátrányból felállva – Hegyi időn túli büntetőjével megmentettük az egyik pontot, de a mérkőzés összképe alapján inkább elvesztettünk egyet.
Szeghalmi NKC – Hódmezővásárhelyi LKC 30-30 (13-17)
Szeghalom: Balogh, Szabó V. 2, Hőgyes 2, Szabó D., Tóth 1, Varga 12, Csikós 7, Széchenyi 2, Sáfián 4
HLKC: Kothencz – Sajtos, Tószegi 10, Török B. 4, Hegyi 8, Török M. 3, Gaál 3, Cs. Tóth (k), Molnár (k), Fürcht 2, Krumesz, Szabó, Blaskovics G., Becsei, Bálint
Gaál Adrienn játékos-edző: “Az első félidőben egyértelműen mi irányítottuk a játékot, így 3-4 gólos előnyt sikerült kiharcolni. A második játékrészben sajnos több hibát vétettünk, pontatlanok voltak a támadás-befejezéseink és szép lassan ledolgozta a hátrányát a hazai csapat. A végjátékban, kétgólos hátrányt ledolgozva megmutattuk újra, hogy igazi csapat vagyunk és tudunk egymásért küzdeni! Játékunkat jelentősen befolyásolta, hogy a kezdőcsapatból Németh Zsófi és Manga Fruzsina is hiányzott, és az is döntőnek bizonyult, hogy Tószegi Krisztina a hajrában harmadik két perces kiállítása után nem tudta tovább segíteni a csapatot. “
Junior mérkőzés:
A sereghajtó ellen léptünk pályára, így szinte kötelező volt a két pont begyűjtése. A mérkőzés ennek megfelelően zajlott le, hatalmas volt különbség a két csapat között. Tetszés szerint értük el góljainkat, ennek köszönhetően jelentősen sikerült javítani gólarányunkat.
Szeghalmi NKC – Hódmezővásárhelyi LKC 10-44 (7-17)
Szeghalom: Hajdu, Takács 1, Lenner, Macsán, Oláh, Bak 1, Vadász, G. Nagy, Marhás, Sándor É., Sándor A., Balogh, Szabó V., Hőgyes 3, Szabó D., Tóth 4
HLKC: Balogh – Blaskovics I. 6, Szabó 2, Varga-Tóth 12, Klemm 5, Földesi 2, Kandó 3, Cs: Áncsán (k), Fürcht 2, Molnár, Bálint 3, Becsei 3, Török M. 6
Beslin Anikó edző: “A két csapat nem volt egy súlycsoportban. Igyekeztünk végig gyorsan, lendületesen játszani. A rengeteg lőtt gól ellenére is sok hiba jellemezte a játékunkat!”
A két mérkőzésen készült fotók megtekinthetőek itt!
(a fotókat köszönjük Blaskovics Tibornak)
A következő fordulóban hazai pályán fogadjuk a Békéscsabai ENKSE II. csapatát.
2013. október 19. (szombat)
Női kézilabda NBII Dél-Kelet csoport bajnoki mérkőzés
15.00 Hódmezővásárhelyi LKC – Békéscsabai ENKSE II. junior mérkőzés
17.00 Hódmezővásárhelyi LKC – Békéscsabai ENKSE II. felnőtt mérkőzés

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.