Az NBII-es bajnokság 7. fordulójában a mezőny egyik legerősebb csapata, a  bajnokaspiráns makói Marosmenti NKSE otthonában léptünk pályára.  Sokan egyoldalú mérkőzésre és kiütéses hazai győzelemre számítottak, azonban csapatunk ezúttal alaposan rácáfolt a kétkedőkre, és eddigi legjobb teljesítményével kis híján a forduló meglepetését okozta. A félidőre döntetlen állással vonultak a csapatok, a második félidőben pedig sokáig vezettünk 2 góllal is. A hajrában végül a makói csapat a rutinját, és a hazai pálya előnyét kihasználva végül a maga javára fordította a mérkőzést. Csapatunk óriási akarattal és taktikai fegyelemmel játszott, bízunk benne, hogy ezzel a mérkőzéssel rátaláltunk a helyes útra.
Marosmenti NKSE – Hódmezővásárhelyi LKC 24-23 (9-9)
MNKSE: Kozserán K. (k), Dani (k), Kürti, Szebehelyi, Kovács 11, Matyi 2, Kozserán B. 6, Sárkány, Fodor 1, Práger, Cseh, Lovistyék 4, Almási
HLKC: Tóth – Domján 2, Kiss 5, Kovács 4, Tószegi 8, Hegyi 4, Wöller Cs: Molnár (k), Krumesz, Blaskovics, Sajtos, Szabó, Olasz
Sipter Lajosné edző: “A mai mérkőzésen játékosaim tökéletesen végrehajtották az utasításaimat; harcosan, akaratosan és fegyelmezetten játszottunk egy nagyon erős csapat ellen, ezért maximálisan elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Azt hiszem az egy pontra rászolgáltunk, nem csak rajtunk múlott, hogy vereséggel távoztunk Makóról. Bízom benne, hogy ezt a játékot a hátralevő mérkőzéseken tudjuk állandósítani, és a pozíciónkat megerősítjük a középmezőnyben.
A következő fordulóban november 10.-én, szombaton 15.30-kor a Szarvasi NKK csapatát fogadjuk a Hódtói Sportcsarnokba, a mérkőzésre a belépés díjtalan!
További fotók megtekinthetőek a http://hlkc.hu/?page_id=5012 oldalon.
Junior mérkőzés:
Marosmenti NKSE – HLKC 36-26 (22-13)

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.