Békéscsabán lépett pályára a HLKC felnőtt csapata az NBII első fordulójában.
Álomszerűen indult a mérkőzés, Tóth Orsi fantasztikus formában védett, és támadójátékunk is hatékony volt a Kovács, Tószegi, Hegyi tengellyel. A 16. percben már 11-3 volt az állás javunkra, innentől viszont érthetetlen rövidzárlat következett. Kihagyott helyzetek sokasága, indokolatlan technikai hibák és kapkodás lett a túlzott akarásból, így a félidőre a Békéscsaba felzárkózott 2 gólra.
A második félidőben ugyan voltak jó periódusaink, azonban a lendületbe jövő hazaiak lassan ledolgozták a hátrányt, majd a végjátékban az eredményt is megfordították, és a játék képe alapján túlzottnak mondható, 4 gólos győzelmet arattak.
Budapest Bank Békéscsabai ENKSE II. – Hódmezővásárhelyi LKC 24-20 (11-13)
Békéscsaba: Szajkó – Megyeri, Török 8, Paska, Ilyés, Kruchió 1, Hős 1, Mihályffy 9, Lukács 3, Sluch, Kruzslicz 2, Gajdács, Nagy C., Ilin, Nagy P.
HLKC: Tóth – Domján 2, Kiss 1, Kovács 5, Tószegi 5, Sajtos 3, Blaskovics 1 Cs: Molnár (k), Hegyi 3, Beslin, Olasz, Krumesz, Wöller, Szabó
Sipter Lajosné edző: “Nem sikerült rosszul a bemutatkozásunk az NBII-ben, hiszen kiélezett, kemény meccset játszottunk egy erős ellenféllel. Természetesen sajnálom, és bosszant, hogy 6-8 gólos előnyről kaptunk ki, biztos győzelmet engedtünk ki a kezünkből. Ezen a szinten megengedhetetlen a 40-50 százalékos helyzetkihasználás, és azok a technikai hibák, amiket elkövettünk, ezt a rutintalanságunk számlájára írom. Tovább dolgozunk keményen, szombaton az Orosházát fogadjuk hazai pályán, szeretnénk pontot vagy pontokat szerezni lelkes közönségünk előtt.
Junior mérkőzés:
Budapest Bank Békéscsabai ENKSE II. – Hódmezővásárhelyi LKC 28-19 (13-8)
Békéscsaba:
Gajdács N. – Megyeri, Ilyés 7, Kruchió, Nagy P. 2, Hős 1, Mihályffy 5, Lukács 1, Sluch 2, Kruzslicz 4, Gajdács L. 1, Nagy C. 2, Fábián 1, Varga 1, Ilin 1, Volent
HLKC:
Balogh – Bálint 2, Szabó 3, Fürcht 1, Jaksa, Wöller 2, Becsei 1 Cs: Molnár (k), Olasz, Krumesz, Tószegi 7, Blaskovics, Sajtos, Kovács 3
További fotók megtekinthetőek itt:  http://hlkc.hu/?page_id=3723

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.