Két nap, két győzelem, ennek eredményeként a Csongrád Megyei Női Felnőtt Bajnokság első helyére ugrott a HLKC.
Szombaton Bordányban pótoltuk a 4. forduló elmaradt mérkőzését. Csapatunk a két pont begyűjtésének reményében kelt útra, ezt az első perctől teljesítményünkkel is egyértelművé tettük. Az első tíz perc a kölcsönös ismerkedés jegyében telt el, illetve csapatunk részéről a szokatlanul kis méretű pálya sajátosságainak megszokásával. Innentől azonban nem volt megállás, folyamatosan növeltük előnyünket, főként átlövésekből és betörésekből voltunk eredményesek, az utóbbi időben megszokott jó szélső teljesítmény a keskeny pálya miatt ezúttal kicsit halványabb volt, azonban mindenki jó teljesítménnyel járult hozzá a végül 11 gólos győzelemhez. Csapatunkból kimagaslott Tószegi Krisztina, aki 12 lőtt góljával döntő érdemeket szerzett, semlegesítése megoldhatatlan feladat volt a hazaiaknak.
Bordány Szövetkezeti SK – HLKC 21-32 (13-16)
HLKC: Tóth – Olasz 2, Wöller 5, Forrai 6, Tószegi 12, Vass 2, Sajtos 1 Cs: Molnár (k), Kovács 1, Szabó 3, Krumesz
A mérkőzés képei a Galériában:  http://hlkc.hu/?page_id=2088
Ezek után – természetesen az ellenfél eddigi teljesítményét respektálva – önbizalommal felvértezve vártuk az ősz rangadóját az eddig veretlen Szentes csapatával, melyre vasárnap délután került sor a Hódtói Sportcsarnokban. Lányainkat fűtötte a visszavágás vágya a 2. fordulóban elszenvedett 6 gólos vereség miatt. Ideges hangulatban, kicsit kapkodó játékkal kezdődött a mérkőzés, felváltva estek a gólok mindkét oldalon. Wöller korai sérülése kis riadalmat okozott, azonban Tóth Orsi remek védései, és feljavuló támadójátékunk révén a félidő felénél állva hagytuk a szentesieket. Tószegi és Forrai nagyszerű átlövéseinek, Sajtos és Olasz kiváló szélső teljesítményének és Vass Nelli kőkemény beállós játékának köszönhetően a félidőben 19-10 állt az eredményjelzőn. Ez a nem várt, nagyarányú vezetés a vásárhelyi lányokat is megzavarta egy kicsit, a második félidő rengeteg hibával, kapkodó játékkal indult, így a szentesiek “feljöttek” 6-7 gólra. Edzőnk időkérése a legjobbkor jött, így a hátralevő idő igazi gálajátékot hozott. Szebbnél szebb gólokkal, és Molnár Móni nagyszerű kapusteljesítményével végül 10 gólos győzelmet arattunk.
Joggal zúgott a vastaps, és meg kell jegyezni, hogy a csapat az elmúlt 4 meccs teljesítményével igencsak magasra tette a mércét saját maga előtt!
HLKC – Szentes 31-21 (19-10)
HLKC: Tóth – Olasz 5, Wöller, Forrai 5, Tószegi 6, Vass 4, Sajtos 9 Cs: Molnár (k), Szabó 2, Kovács, Krumesz, Blaskovics
Csapatunk ezzel a két győzelemmel két pont előnnyel vezeti a Csongrád Megyei Női Felnőtt Bajnokságot, következő mérkőzésünket november 30.-án 16.30-kor játszuk a Hódtói Sportcsarnokban a HKE csapata ellen.
A mérkőzés képei a Galériában: http://hlkc.hu/?page_id=2114

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.