U17-es csapatunk azzal a tudattal léphetett pályára a bajnokság zárófordulójában, hogy a mérkőzés végeredményétől függetlenül a dobogó 3. helyén végez.
Az első félidő kicsit álmos, bizonytalan játéka után még a Kazincbarcikánál volt az előny, de aztán sikerült magasabb tempóra kapcsolni. Sokáig szoros volt a mérkőzés állása, azonban a hajrában leszakítottuk a vendégcsapatot, így szép győzelemmel zárták lányaink a 2023/2024. bajnoki évet.
Gratulálunk minden játékosnak és edzőnek a sikeres szerepléshez!

LU17 II – kelet
Hódmezővásárhelyi LKC – Borsod SK Kazincbarcika 31-27 (11-13)
Balogh Imsi Sportaréna – 80 néző
Jv: Juhász, Szilágyi
HLKC: Magyar (k), Filip (k) – Mihály 6, Kővári 7, Blaskovics 4, Dobsa 2, Antal, Konyecsni, Mészáros 8, Balázs, Molnár 2, Koncz 2, Forgó
Beslin Anikó vezetőedző: “Ősszel vereséget szenvedtünk a Kazincbarcika otthonában, ezért szerettünk volna revansot venni ezen a napon. Sajnos a hétvégi fáradtság még mindig érződött a lányok játékán, ami leginkább a befejezésekben és a hibás döntésekben nyilvánult meg. A mérkőzés nagy részét a vendégcsapat uralta, főleg a kapusuk nehezítette meg a dolgunkat. A második félidőben azonban váltott a csapatunk, Kővári Zsófi és Mihály Zsóka akció gólokkal, Blaskovics Flóra mind védekezésével, mind beálló játékával, Mészáros Anna pedig a büntetők értékesítésével segítettek megfordítani az eredményt. Az egész csapat segítette egymást védekezésben, ezzel a vendégek elbizonytalanodtak, Magyar Csenge pedig a legjobbkor védett ziccereket. Nagyon megérdemelt győzelem volt ez, méltó befejezése az évnek! Gratulálok mindenkinek a bajnoki 3.helyezéshez!!!!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.