GYERMEKBAJNOKSÁG – EREDMÉNYEK
Nagyüzem volt hétvégén csapataink számára a Gyermekbajnokság küzdelmeiben.
U13-as lányaink Szegeden, U11-es csapatunk pedig Hódmezővásárhelyen a Balogh Imsiben léptek pályára.
U11
Hazai pályán, saját közönség előtt mutathatta meg Deák Tamás csapata, mennyit fejlődtek az elmúlt időben. A korosztályos versenykiírás nem teszi lehetővé az eredményszámolást, azt azonban megállapíthattuk, hogy lányaink nagyon nagy kedvvel és fölényben játszottak mindkét mérkőzésükön a Csávoly és a PC Trade Szeged ellen is.
HLKC: Tóth (k), Tunyogi (k) – Filó, Kovács, Váci, Bánfi, Vörös, Szekeres, Berek, Csávás
Deák Tamás vezetőedző: “Az első mérkőzésen nagyon ügyesek voltak a lányok, gyorsan próbáltunk kézilabdázni, amibe még vannak hibák, de nagyon jó úton haladunk. A második meccsen látszódott a fáradság, az első és az utolsó meccset játszani nagyon fárasztó egy napon belül. A helyzetkihasználás jó volt, viszont a kapussal szembeni befejezésre már nem volt energia. Gratulálok a csapatnak!”
U13
Igazán erős ellenfelekkel szemben játszhattak lányaink, mindkét mérkőzés szoros játékot hozott. A Debrecen ellen sikerült győzni, budapesti riválisunk ellen viszont a második félidőre elfáradtunk.
Hódmezővásárhelyi LKC – DSI Debrecen 19-18 (11-8)
Hódmezővásárhelyi LKC – XVI. ker. KMSE 22-29 (11-11)
HLKC: Tunyogi (k), Szilágyi (k) – Elek, Fekete, Nagygyörgy, Csenteri, Kun-Szabó, Kovács, Sipos, Csala
Fogl Barbara vezetőedző: “A csoportunk két kiemelkedő csapatával játszottunk. Betegségek és egyéb elfoglaltság miatt kicsit megfogyatkoztunk, a Debrecen ellen fegyelmezett védekezéssel, és kevés technikai hibával játszva sikerült nyerni. Nagyon sok energiát kivett ez a győzelem a lányokból, ezért a budapesti XVI. ker. KMSE csapatával csak az első félidőben tudtuk tartani a tempót. Nagyon elégedett vagyok a lányok teljesítményével, mindenki a végsőkig küzdött!”