ŐRZI DOBOGÓS HELYÉT U17-ES CSAPATUNK
Két újabb, kifejezetten szoros mérkőzésen van túl U17-es csapatunk.
Lányaink előbb a listavezető Balmazújváros ellen játszottak egy végig kiélezett rangadót, ahol reális lett volna a pontszerzésünk, de végül minimális 1 gólos vereséget szenvedtek.
Ezt követően hazai pályán fogadtuk a középmezőnyben álló Inárcs-Örkény gárdáját, és hullámzó játékkal, de magabiztosan gyűjtöttük be a 2 pontot, így továbbra is a dobogó 3. helyén állunk!
Balmazújvárosi LKSE – Hódmezővásárhelyi LKC 33-32 (16-15)
Debrecen – 40 néző
Jv: Móré. Pásztor
HLKC: Magyar (k), Török (k) – Mihály Zs. 12, Blaskovics 1, Dobsa 5, Antal 1, Mihály A., Mészáros 4, Balázs 8, Nyilas, Molnár, Koncz 1, Forgó
Beslin Anikó vezetőedző:”A Balmazújváros vezeti a bajnokságot, így csapatom felvértezve lépett ki a pályára. Azt gondolom, a szezon legszínvonalasabb és legnehezebb meccsét játszottuk. Végig kiélezett, fej-fej mellett haladó küzdelem volt, egy pillanatig sem lehetett meggyengülni, alábbhagyni a tempót. Gólerősek leginkább szélén voltunk, Mihály Zsóka és Balázs Kata felváltva találtak be a hazai kapuba. Védekezésben Molnár Fanni, Blaskovics Flóra és Koncz Lina végeztek kőkemény munkát. Egyik csapat sem tudott elszakadni a másiktól, így fontos lett volna a végjáték , amire sajnos már nem volt tartalékunk , hiszen ifjúsági mérkőzésünk is volt ugyanezen a napon. Egy hetes értékű befejezésünket nem láttak meg a játékvezetők tíz másodperccel a játék vége előtt, így egy gólos vereséget szenvedtünk. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert magas színvonalon, nagyon kevés hibával, egymást folyton segítve játszottak ezen a napon!!! Gratulálok!
Hódmezővásárhelyi LKC – Inárcs-Örkény KC 30-28 (18-15)
Balogh Imsi spcs. – 70 néző
Jv: Grézló, Miklós
HLKC: Magyar (k), Filip (k) – Mihály Zs. 10, Blaskovics 1, Dobsa 2, Antal 1, Mihály A., Mészáros 2, Balázs 7, Nyilas 1, Molnár 2, Koncz 1, Forgó 3
Belsin Anikó vezetőedző:”Az Inárcsot fogadtuk itthon, viszont számítottam rá, hogy a lányokbáa benne van még az előző hétvégi terhelés. Ez már az első percekben is érezhető volt. Kicsit ólmos lábakkal, rossz döntésekkel küszködtünk végig. Mihály Zsóka góljaival tartotta a csapatot, a győzelem nem volt kérdéses, de sok hibával játszottunk. Örülök, hogy az újonnan keretbe bekerülő játékosokat is pályára tudtam küldeni több-kevesebb időre. Gratulálok a csapatnak!!!