A Deszk ellen, Algyőn lépett pályára U17-es csapatunk. Nehéz mérkőzés várt lányainkra, hiszen az elmúlt évben még I. osztályban vitézkedő FKSE Algyő játékosaira épülő ellenfelünk a bajnokság egyik fő esélyese. Sajnos gondjainkat szaporította kapusunk, Török Laura korai kiválása sérülés miatt, ami alapjaiban határozta meg a mérkőzés végmenetét. Bízunk benne, hogy Laura sérülése nem olyan komoly, mint az a helyszínen sejthető volt, és mielőbb visszatér a csapatba.
Lányaink a történtek ellenére jól küzdöttek, de a hazai csapat fokozatosan felőrölte ellenállásunkat, így a pontszerzés nem sikerült.

LU17 II.
Algyő – Fehér Ignác Általános Iskola spcs.
Deszki SC – Hódmezővásárhelyi LKC 37-31 (18-16)
Jv: Járdi Á., Kazi A. dr.
HLKC: Török (k), Kristó (k) – Mihály 6, Kővári 2, Dobsa 3, Márkus 1, Mészáros 3, Balázs 6, Nyilas 1, Molnár 1, Koncz 2, Forga 6

Beslin Anikó vezetőedző: “Jól kezdtük a mérkőzést a tavaly még serdülő első osztályban játszó deszki (volt Algyői) csapat ellen. Fej-fej mellett haladtunk, érezhető volt a feszültség. Azonos játékerőt képviseltünk, várható volt a szoros küzdelem. A mérkőzés 8.percében azonban a kapuban lesérült Török Laura, ami nagyon váratlan fordulatot hozott ezen a napon. Minden tiszteletem a csapaté, hogy innen fel tudtak állni, hiszen a második számú kapusunk, Kristó Petra jószerivel újonc még a pályán, hatalmas feladatot kapott. Sokáig tartotta magát a csapat, nem hagyta, hogy a Deszk nagyobb gólkülönbséggel vezessen, de sajnos a végjátékra elfogyott mind testben, mind lélekben az erőnk. Jöttek sajnos támadásban a ki nem kényszerített hibák, védekezésben az elcsúszások. Nagyon nagyot küzdöttek a lányok, elképesztő tartásuk volt, egy csapatként akartak, de most sajnos ez ennyire volt elég. Gratulálok mindenkinek, azt gondolom, most személyeket külön nem emelnék ki, viszont a csapatot igen, mert egy percig sem éreztem a feladást , mindent megtettünk az adott körülmények között! Köszönjük a szülőknek a szurkolást , sokat jelentett, mint mindig!!! Török Laurának pedig gyors felépülést kívánunk!!!”

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.