U13-as és U11-es csapataink is pályára léptek hétvégén az Országos Gyermekbajnokság küzdelmeiben. Lányaink nagyszerűen teljesítettek, hiszen a négy meccsből három siker és egy döntetlen született.
U13-as lányaink szombaton Újkígyósra utaztak, ahol előbb a Békéscsabával játszottak szoros meccsen döntetlent, majd a Csorvást verték nagy arányban.
Az U11-es bajnokságban a versenykiírás értelmében nincs eredményszámítás, azonban lányaink mindkét meccset magabiztosan, nagy arányban nyerték meg.

Gyermekbajnokság – U13 
Békéscsabai ENKSE – Hódmezővásárhelyi LKC 21-21 (12-11)
Csorvási SK – Hódmezővásárhelyi LKC 14-43 (5-20)
Csapattagok: Pigniczki (k), Bagaméri-Varga, Becsek, Mészáros, Rostás, Bozó, Dobsa, Konyecsni
Beslin Anikó vezetőedző: “Mindöszze 8 fővel utaztunk el, köztük 3 első meccseit játszó játékossal. Célunk az új játékosok beépítése volt leginkább, ami azért a meccseken tanúsított elszántságból semmit nem vont le. A Békéscsaba csapatával nagy küzdelemben döntetlent játszottunk, a lányok mindvégig nagy akarattal, alázattal dolgoztak. A Csorvás csapata ellen pedig örömjátékkal, gyakorolva az egész pályás emberfogást nagy arányú győzelmet arattunk. Gratulálok a lányoknak!

Gyermekbajnokság – U13
Hódmezővásárhelyi LKC – Makói KC
Hódmezővásárhelyi LKC – Tisza Volán SC
Csapattagok: Szilágyi (k), Tunyogi (k), Sipos, Nagygyörgy, Koncz, Csala, Elek, Fekete, Török, Czitán
Fogl Barbara vezetőedző: “Szegedi fordulónk első mérkőzését a Makóval játszottuk. Már az első percekben érződött, hogy ezen a meccsen lesz lehetőség kísérletezésre, így több játékosom is lehetőséget kapott, hogy a belső posztokon is bizonyíthasson. Nagyon bátran és határozottan játszottak, segítették egymást a lányok támadásban és védekezésben egyaránt csakúgy mint a második, Tisza Volán elleni mérkőzésen. A jó egyéni teljesítmények mellett igazi csapatmunkát végeztek a lányok!”

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.