Hétvégén elrajtolt az U14 I. osztályú bajnokság is. Lányaink a B csoport első fordulójában Kecskemétre utaztak vasárnap, ahol rögtön a csoportunk legerősebb csapatával, a Szegedi NKE-vel és a balmazújvárosi Kalmár DSE-vel mérkőztek. 50%-os mérleggel zártuk a napot, legközelebb október 2.-án, Gyöngyösön javíthatunk.

PC Trade Szegedi NKE – Hódmezővásárhelyi LKC 22-9 (12-5)
HLKC: Török (k), Balogh (k), Blaskovics, Forgó, Mihály, Bagaméri-V. 1, Balázs 1, Becsek 1, Hajnal 3, Koncz, Mészáros, Dobsa 1, R. Szombathelyi, Pásztor 2

Hódmezővásárhelyi LKC – Kalmár DSE 18-14 (9-8)
HLKC: Török (k), Balogh (k), Blaskovics, Forgó 5, Mihály, Bagaméri-V. , Balázs 1, Becsek 2, Hajnal 2, Koncz 2, Mészáros 3, Dobsa 2, R. Szombathelyi, Pásztor 1

Beslin Anikó vezetőedző: “Első ellenfelünk, a Szegedi NKE talán az egész országos mezőny legerősebb csapata, ezt meg is mutatták ellenünk. Sajnos nem tudtuk felvenni a ritmust ellenük sem támadásban, sem védekezésben. Második ellenfelünk, a Balmazújváros ellen már rendezettebb és összeszedettebb volt a játékunk, bár így sem voltam maradéktalanul elégedett. Ennél sokkal többet tudunk, bízom benne, hogy a következő fordulóban, Gyöngyösön be is bizonyítjuk!”

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.