Szombaton 16 órától a Gyulával játszik zártkapus bajnokit a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club.

Most szombaton újabb NB II-es bajnokival folytatódik a szezon a HLKC felnőtt csapata számára. A lányokra egy fontos mérkőzés vár, a Gyula lesz a vendég a Balogh Imsi Sportarénában. A két csapat őszi mérkőzésén megtört a jég, sikerült pontot csenni Gyuláról, a cél pedig ez alkalommal a pontok hazai pályán tartása lesz. A várakozásairól és az előző heti Mezőtúr elleni meccsről Kovács Szolanzssal beszélgettünk.

Mezőtúr elleni meccs, hogy értékeled?

Ezt a meccset próbamérkőzésnek állítottuk be a Gyula elleni meccs előtt, amolyan ráhangoló mérkőzés volt. Nem úgy sikerült az eleje, ahogy elterveztük. Talán el voltunk szokva a meccshangulattól, nézők sem lehetettek, így picit nehéz és furcsa volt. A második félidőre viszont összekaptuk magunkat és a vége egy szép eredmény lett.

A ráhangolás is összejött?

Jó, hogy volt ez a mérkőzés, viszont, ha így kezdünk a Gyula ellen, akkor lehet, hogy nem sikerül a két pontot összeszedni, ez a meccs rávilágított. A héten viszont végig azon voltunk, hogy ezen változtassunk, a hibánkat kijavítsuk és sokat gyakoroltunk.

Mit vársz a szombati mérkőzéstől?

Szeretném, hogy itthon maradjon a két pont, remélem, hogy úgy kezdünk, ahogy az őszi meccseken jellemző volt. Jó és dinamikus kezdésre számítok. Fontos lesz az is, hogy minél kevesebb technikai és taktikai hibával játsszunk, így lehet esélyünk itthon tartani a két pontot.

A mérkőzés habár zártkapus lesz, a tervek szerint a HLKC Facebook oldalán élőben nyomon követhetőek lesznek a történések.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.