Január 4-én kezdte meg a felkészülést a bajnoki szezon folytatására a Hódmezővásárhelyi LKC NB II-es csapata. A keretben történtek változásokról és az elkövetkezendő hetek munkájáról Dankó Ervin vezetőedzővel beszélgettünk.

Szorgalmasak voltatok, hiszen már január 4-én elkezdtétek a felkészülést a bajnokság második felére.

Dankó Ervin: „El is kellett kezdenünk, hiszen van két elmaradt mérkőzésünk az őszi bajnokságból, amit be kell pótolnunk, ezért egy héttel egyébként is hamarabb kezdjük majd a bajnokságot, így nem nagyon volt választás, 5 hétre ugyanis szükségünk van, hogy újra formába lendüljünk. A lányok kaptak egy nagyobb pihenőt, de akkor is online munkát végeztek, amelyet becsületesen teljesítettek, nagyon elégedett vagyok velük. A létszám kicsit csökkentett volt az első héten, mert ketten betegek voltak, de a keret is szűkült, Vér Viktória és Lukács Nóra is távozott. Mindkettőjüket hiányolni fogom, a lehetőségeink így csapat szinten, taktikailag szűkülnek, még inkább a fiatalokra kell így tenni a hangsúlyt, de most erre is készülünk. Ez egy nagy feladata ennek a hónapnak, hiszen szeretnénk hasonló minőséget produkálni, mint az első félévben.”

Igazolni lesz lehetőség, vannak ilyen tervek?

Dankó Ervin: „Alapvetően sem könnyű télen igazolni, de a lehetőségek sem adottak, így nem fogunk most igazolni. A jelenlegi kerettel kell megoldanunk a tavaszt, és ahogy említettem a fiatalok közül hozok még fel lányokat. Eddig is fiatalok voltunk, most ez még inkább igaz lesz, majd kiderül, hogy ez mire lesz elég a bajnokságban.”

A szabályok értelmében most edzőmeccseket nem lehet játszani a COVID-19 helyzet miatt, ez megnehezíti a felkészülést?

Dankó Ervin: „Nem feltétlen, hiszen a felkészülés ideje is rövidebb most, másrészt a lányokat, akiket felhoztam edzésen kell beépítenem a csapatban. A kezdősorom azt gondolom, hogy taktikailag nagyon jól tudja, hogy mit kell tenni, őket nem is szabad túlterhelni, hiszen az elkövetkezendő hetekben-hónapokban ezen a 6-7 játékoson nagy teher fog nyugodni.”

A bajnokság február 6-án, Mezőtúron folytatódik.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.