Ezen a hétvégén újabb idegenbeli meccs vár a Hódmezővásárhelyi LKC NB II-es csapatára. A lányok a Szarvas vendégeként játszanak szombaton, Csáki Fannival beszélgettünk.

Négy mérkőzésen van túl az NB II-es szezonban a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club. Ebből három alkalommal győztesen hagyták el a parkettet a lányok, az Algyő ellen azonban több körülmény is közrejátszott, amely miatt nem a mieink örülhettek a végén. A Csorvás és a Kecskemét U22 ellen azonban egyre jobb formában játszott a csapat, már-már a tavaszi formát idézve.

„Tavaly a tavaszi szezonnal egy nagyon jó formánkat mutattuk meg, szinte veretlenül vittük végig a szezont. Az idei szezont talán nem olyan zökkenőmentesen vesszük eddig, de nem vagyok kétségbe esve, hiszen tudom, hogy a csapat együtt, közös erővel mire képes. Azért dolgozunk keményen nap mint nap, hogy újra elérjük a legjobb formánkat és addig meg se állunk még ez nem valósul meg” – mondta el csapatunk játékosa, Csáki Fanni.

Ennek fényében a Szarvas elleni mérkőzésen is a két pont begyűjtése a cél. Az előző szezonban a Szarvassal mindkét meccsét le tudta játszani a HLKC, mindkét alkalommal biztos győzelem lett a vége. A papírforma most is ezt sugallhatja, a szarvasiak az új szezonban még nem tudtak nyerni, ám a vásárhelyi lányoktól talán pont ezért lesz szükség a maximális fegyelemre és figyelemre, hiszen a hazaiak is motiváltak lehetnek a pontok begyűjtését illetően.

„Mindenképpen győzelmet várok, bízom benne, ha azt játsszuk, amit tudunk, és a pályán is együttműködünk, mind támadásban, mind védekezésben, együtt csapatként, akkor azt hiszem nem lesz gond” – fogalmazott Fanni.

Az összecsapás október 24-én, szombaton 16 órakor kezdődik a szarvasi sportcsarnokban, zárt kapuk mögött.

Hajrá HLKC!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.