Algyőn játszik rangadót szombaton a Hódmezővásárhelyi LKC NB II-es csapata. A bajnokság toronymagas esélyesével játszunk,de nem feltartott kezekkel lépünk pályára.

Elképesztő izgalmakat és hatalmas csatát hozott az előző idényben a Hódmezővásárhely – Algyő NB II-es női kézilabda meccs. Akkor az őszi meccsen a Balogh Imsi szolgált otthonául a párharcnak, ahol a hazaiak hatalmasat küzdve csentek pontot a szomszédváriak ellen – ráadásul a végén a mieink támadtak a győzelemért. A felek tavaszi csatája azonban már elmaradt – mindkét együttes nagyon készült, de a koronavírus helyzet akkor közbe szólt. A visszavágó így most következik és nem különben izgalmas összecsapásra van kilátás. Persze tegyük hozzá, hogy ez alkalommal sokkal, de sokkal nehezebb dolga lehet a vásárhelyi csapatnak, hiszen a nyár folyamán az Algyő tovább erősödött.

A HLKC-s lányok az előző héten nem játszottak bajnokit, a szezonnyitón viszont megtörték a gyulai átkot, bevették az ellenfél várát. Erről és a várakozásairól Áncsán Fannit kérdeztük:

„Mindenképp egy óriási pozitív visszajelzés és hatalmas löket volt a csapat számára a gyulai győzelem. Nem kérdés, hogy nagyon örültünk, hogy idegenben végre nyerni tudtunk ellenük. Ennek fényében a múlt hetünk és meccsmentes hétvégénk “vidám,” de célratörő, kemény munkával telt. Hétfői pihenőnap után, kedden soron következő ellenfelünkről beszélgettünk taktikai, de leginkább lélektani szempontból. Az utóbbira nagy szükségünk volt, hisz tudjuk, hogy a bajnokság legerősebb ellenfeléhez megyünk. Fontos volt, hogy kicsit átszellemüljünk, és más nézetből tekintsünk az előttünk álló megmérettetésre. A fejekben rendet tettünk és szerdától újult erővel vágtunk bele a hét a második felébe. A szombatot, mint örök meccsnapot is hasznosan töltöttük, ellenfél hiányában egymás ellen játszottunk a Balogh Imsiben. Ezután egy beszélgetős, jó hangulatú csapatépítő pizzázáson vettünk részt, ami jót tett nekünk egy ilyen csata előtt. Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy a csapat egyben van és azt is, hogy a csapatszellemmel és lelkesedésünkkel továbbra sem lesz probléma.”

Mit vársz az Algyő elleni meccstől?

„Az Algyő csapatát és céljaikat jól ismerjük. Keretük javarészt volt NB1-es, illetve NB1/b-s játékosokból áll, tehát egy jó, összeszedett, nálunk idősebb és rutinosabb csapat. Nekünk, fiataloknak nagyon nehéz dolgunk lesz, de egy percig sem ijedünk meg ellenfelünktől, szeretnénk bizonyítani mindenkinek, de leginkább magunknak, hogy meg tudjuk csinálni. Az Algyő játszik hazai pályán, bár a mérkőzés zártkapus. Ez számunkra is hátrány, hisz a Blue Front támogatása mindig nagy hatással volt ránk. Természetesen nem feltartott kezekkel megyünk a csatába, a mi célunk elsősorban egy szoros, hajtós mérkőzés, aminek a végkimenetele reméljük, nekünk kedvez és a meglepetés sem marad el.

Mi lehet ennek az esetleges meglepetésnek a kulcsa?

„Úgy gondolom, elég időnk volt felkészülni az Algyő elleni mérkőzésre. Két hétig csak erre koncentráltunk, mind fejben, mind az edzéseken is. Fő erényünk továbbra is a gyors góljaink és lerohanásaink, szeretnénk ezt most is kamatoztatni. Gyula ellen a védekezésünk is összeállt, aminek köszönhetően hátul a kapuban is könnyebb dolgunk volt. Azon leszünk, hogy szombatra ezek még jobban menjenek és a legjobb formánkat mutassuk. Az akaratunk és a motivációnk a helyén van, és abban biztos vagyok, hogy a szívünk és az eszünk is a pályán lesz.”

A találkozó sajnos zártkapus lesz – a felek szeptember 26-én, szombaton 15 órától játszanak, a szegedi, Etelka sori stadionban.

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.