Csütörtök este a Kecskemét U22-es csapatával játszott edzőmérkőzést a HLKC NB II-re készülő együttese.

Újabb edzőmérkőzést játszott a héten a HLKC NB II-es csapata. A lányok ez alkalommal a bajnokság dél-keleti csoportjában is ellenfélnek számító Kecskemét U22-eseivel mérték össze tudásukat. Fontos és már mérvadó mérkőzés volt ez, hiszen egy kicsit megismerhettük az ellenfelünket. A végeredmény egy jó iramú és vásárhelyi győzelemmel záródó találkozó lett.

„Nagyon kellett már az, hogy olyan csapat ellen játszunk, amely szintén felvállalja azt, amit mi felvállalunk, hogy próbálunk futni és gyors lerohanás gólokat szerezni. Az első félidőben ebben megnyertük a párharcot. Nekünk sikerültek a lerohanások, az ellenfélnek kevésbé. Inkább szélső gólokat kaptunk. Az első félidővel alapvetően elégedett vagyok. Így kell kezdeni minden egyes mérkőzésünket, ahogy ma kezdtünk” – értékelt Dankó Ervin.

A fordulás után más védekezést is kipróbáltunk, illetve szokatlan összeállításokban is játszottunk, de az ellenfélnek köszönhetően a hét a hat ellen játékot is tudtuk gyakorolni. A különbséget ekkor már növelni nem tudtuk, de a 9-10 gólos különbség végig megmaradt.

„A hétfői meccshez képest látszott előrelépés, frissebben mozogtak a lányok. A következő héten nehéz meccsünk lesz a Kecskemét felnőtt csapata ellen. Ott nagy terhelést kapnak a lányok, de szerdától következik 10 nap, ami a bajnoki meccsig lesz, abban a 10 napban csak azzal fogok törődni, hogy a játékunkban a gyorsaság meglegyen. Szerintem időben jól állunk” – zárta gondolatait vezetőedzőnk.

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.