Pénteken újabb edzőmérkőzést játszott a HLKC NB II-es csapata, ez alkalommal az NB I/B-s PC Trade Szeged KKSE-vel gyakoroltunk.

Magasabb osztályú ellenféllel játszott edzőmeccset pénteken a Hódmezővásárhelyi LKC NB II-re készülő kézilabda csapata. A lányok az elmúlt hetekben napi két edzéssel hangolnak a szezonra, amelyet ezen a héten már két edzőmeccs is színesített. A szerdai, Gyomaendrőd elleni gyakorlás után most magasabb osztályú ellenféllel játszottunk az NB I/B-s PC Trade Szeged KKSE-vel.

Sajnos a mérkőzés nem indult tökéletesen, az első negyed órában nem voltunk kellően agresszívek és picit bátortalannak tűnt a csapat, így a vendégek megléptek. A fordulás utáni első negyed óra viszont inkább a miénk volt, a lányok visszajöttek a meccsbe, a védekezés feljavult és az így indított támadások is gólokkal zárultak, néhány gólosra is sikerült ledolgozni a különbséget. A fiatalabb játékosaink is jól kapcsolódtak be a játékba, igaz a vendégek kicsit frissebbnek tűntek és végül nyolcat tettek közé.

Hasznos és fontos találkozó volt ez a HLKC felkészülésének jelenlegi szakaszában.

A mérkőzésről további fotók a Facebook oldalunkon.

Felkészülési mérkőzésen

Hódmezővásárhelyi LKC – PC Trade Szeged KKSE 32-40

Dankó Ervin: „Sajnos abba a hibába estünk, amibe szoktunk, egy erősebb csapat ellen rosszul kezdtünk. Mindezek ellenére az eredménnyel nem vagyok elégedetlen, a 32 lőtt gól pozitívnak nevezhető. Azzal vagyok elégedetlen, hogy nem voltunk elég agresszívak, különösen védekezésben, ami miatt az ebből indított támadások sem mindig voltak tökéletesek. Látni kell, hogy a lányok elég fáradtak voltak, hiszen napi két edzéssel készültünk az elmúlt időszakban. Nagy baj lenne, ha csúcsformában lennénk. A fiatalok pedig most is hozzátettek a játékunkhoz, jó volt a bejövetelük, lehet rájuk építeni, nekünk pedig ez az utunk.”

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.