Az előző héten már beindult a gépezet a Hódmezővásárhelyi LKC NB II-es csapatánál, magasabb fokozatra kapcsolt az online edzés munka, július utolsó hetében pedig a tervek szerint a közös edzések is elkezdődtek.

Július 27-én elrajtolt a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club NB II-es felnőtt csapatának felkészülése. A lányok már az ezt megelőző héten megkezdték a ráhangolódást, hétfőtől pedig esténként a stadionba kezdték el róni a köröket. A feladat egyelőre kicsit monoton, a lányok viszont rendkívül lelkesek. Dankó Ervin vezetőedzőnk pedig nem különben. Őt kérdeztük a most elindult munkáról.

„A szokásosnál aktívabb volt az online edzésünk. Magasabb volt az alapkövetelmény és a visszajelzés is olyan volt, hogy a lányoknak bizonyítaniuk kellett, hogy elvégezték a feladatokat, GPS-alapon. Időben vagyunk, hiszen szeptember 13-án kezdődik a bajnokság és egy héttel hamarabb kezdtük a normál edzéseket, ahogy eddig. Most az erő visszanyerése a főcél, illetve az, hogy labdatechnikában a sok kimaradt időt valamilyen módon, mielőbb pótolni tudjuk.”

Ezen a héten viszont a labda még a szertárban maradt, a futás kapta a főszerepet.

„Ez nálam sarkalatos kérdés. Bárhol vagyok edző a futás alap nálam. Szeretem, ha a csapataim nem azzal küszködnek a meccseken, hogy hányadik percben járunk, hanem azzal vannak elfoglalva, hogy milyen gólt kell lőni, hogy kell játszani. Így ez elengedhetetlen. A vírushelyzet miatt pedig ez most különösen fontos, hiszen amit korábban nem csináltunk meg, ami kimaradt, azt a rengeteg erőt vissza kell nyerni, hogy jók legyünk. A következő héttől bejön a labda is, akkor már napi két-három edzésünk lesz, úszunk is, kondizunk is, este pedig minden nap a teremben fogunk edzeni. Az a két hét, ami most jön gyakorlatilag edzőtábor jellegű lesz, de itt Hódmezővásárhelyen, hiszen most nem tudjuk megengedni magunknak, hogy elmenjünk bárhova. A két hét letelte után pedig edzőmeccseink is lesznek. Ezen a téren is kicsit erőteljesebb most a kínálat, hiszen több NB I/B-s ellenfelet választottam, mint szoktam. Szeretném, ha azt, amit tavasszal kitaláltunk, azt a védekezést, minél erősebb csapatok ellen próbálhatnánk ki. A bajnokságban is lesz nagyon erős ellenfelünk és azért vannak néhányan, akiket szeretnénk meglepni.”

Csupa ismerős arcot láthatunk. Nem sokat változott a keret?

„Az, hogy nem ment el senki az óriási dolog számomra, hiszen ez egy olyan csapat, akit nagyon lehet szeretni. Számomra és a közönség számára is. Nagyon szerethető a csapat, nagyon összetartó, én pedig nagyon óvatos voltam, hogy ezt megbontsam. Féltem, hogy esetleg, ha bárkit ráhozok bárkire, az negatív hullámot indíthat el és ez visszaüt csapat szinten. Nem is volt nagy cél, hogy változtassunk. Egy komoly érkezőnk van Vér Viki személyében, aki a Dorozsmától jött. Azt ő leigazolása abszolút tudatos, hiszen azon a védekezési téren, amit csinálunk, abba akartam még egy embert, hogy Török Gabó mellett azért legyen olyan biztosító ember, aki hasonló szinten meg tudja oldani a feladatot. Valamint reményeim szerint egy játékos még érkezik, ő nagyon nagy erősítés lenne, de nevet még nem szeretnék mondani, mert nem lenne etikus a másik csapattal szemben. Más igazolást viszont nem is terveztünk és nem is tervezünk.”

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.