Habár a Hódmezővásárhelyi LKC-nál is szünetelnek a közös edzések csapataink tagjai mégis igyekeznek szinten tartani magukat edzőik segítségével. A munka most online zajlik és igyekszünk a lehető leghatékonyabban megvalósítani az edzéseket.

Március közepe óta nem rendeznek bajnoki meccseket a hazai felnőtt és utánpótlás kézilabda-bajnokságokban. Ráadásul a veszélyhelyzetre való tekintettel a közös edzések is megszűntek. Ennek ellenére azért nem mondhatjuk azt, hogy teljesen leállt volna az élet a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club háza táján. Játékosaink és edzőink az online térben folytatják a munkát, próbáljuk kihozni a maximumot a jelenlegi helyzetből.

„Tulajdonképpen a mi döntésünk is ez lett volna, de mind az országos, mind a helyi szervek döntéseit figyelembe véve mi is amellett döntöttünk, hogy a közös edzéseket nem tartjuk meg. A Magyar Kézilabda Szövetség az átmeneti időre az edzők számára előírta az online edzések megtartását, ehhez különböző online illetve gyakorlati segédanyagot az edzők rendelkezésére bocsátanak. A munka érdemei része, a közös csapatszintű edzések tehát leálltak, de ettől függetlenül az élet teljesen nem állt meg. Az edzők hetente három-négy alkalommal konkrét edzéstervet küldenek ki a gyerekeknek, akik otthon ezeket a feladatokat elvégzik” – fogalmazott Áncsán István klubvezető.

A folytatásról egyelőre nincsenek információnk, az eddig befektetett munkát azonban egyik korosztályunknál sem szeretnénk veszni hagyni.

„Jelen pillanatban nem csak mi, hanem az összes magyarországi sportszervezet aggodalommal figyeli a kialakult helyzetet. Napi szinten várjuk a további információkat, mind az országos intézményektől, mind a szakszövetségtől. Egyelőre nincs konkrét információnk arról, hogy a bajnokságok, akár a felnőtt, akár a korosztályos utánpótlás-bajnokságok sorsáról mikor dönt a szövetség. Több forgatókönyv is van, de addig szeretnénk a csapatokat és a gyereket „melegen tartani”. Mindent elkövetünk azért, hogy ezek az online edzések a lehető leghatékonyabban tudjanak megvalósulni” – tette hozzá Áncsán István.

Ahogy arról korábban beszámoltunk NB II-es felnőtt csapatunk számára nem újdonság ez a fajta felkészülés és a többi korosztály is átállt az online edzésekre.

„Hetente több alkalommal küldöm online a lányoknak a különböző feladatokat, elsősorban erősítő és állóképesség fejlesztő gyakorlatokat, amelyeket otthon el tudnak végezni. Erről kis videókat is kérek tőlük, így ellenőrizve azt, hogy elvégzik jól csinálják-e és elvégzik-e a feladatokat. Szerencsére jól átálltunk erre a rendszerre, mindenki végrehajtja a feladatokat. Sajnos sok gyakorlatot nem tudunk megcsinálni, valóban az erősítés és az állóképesség fejlesztése az, ami most meg tud történni. Viszont fontos, hogy mindenki otthon maradjon, hiszen az egészség az első, a feladatokat is ennek fényében állítom össze” – nyilatkozta Deák Tamás, serdülő és ifjúsági csapatunk trénere.

Az online edzések a fiatal korosztályoknál is lelkesen zajlanak, amiért a szülőket is dicséret illeti, hiszen nagy szerepük van abban, hogy a lányok edzésben maradjanak.

„Egy Facebook csoporton belül folyamatosan kapcsolatban vagyunk a lányokkal. Szinte minden délelőtt megkapják a feladatokat videók vagy szöveges leírás formájában, majd fényképekkel és videókkal igazolják, hogy sikeresen elvégezték a feladatokat. Szerencsére a csapatom nagyon aktív, amiben a remek szülői gárdának is nagyon fontos szerepe van, együtt csinálják a feladatokat. Erősítő gyakorlatok, labdás feladatok, futás és biciklizés is szerepel az edzések között. Tulajdonképpen átálltunk erre az életmódra. Persze nagyon hiányzunk egymásnak, nem rég videochateltünk, hogy lássuk is egymást. Próbáljuk tartani a kapcsolatot és folyamatosan aktívak vagyunk” – mondta el Beslin Anikó U11/U12 edző.

Egyesületünk bízik benne, hogy a jelenlegi helyzet mihamarabb véget ér és az életünk visszaáll a régi, megszokott kerékvágásba. Jó egészséget kívánunk!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.