NB II-es felnőtt csapatunk számára újabb fontos és nehéznek ígérkező mérkőzés következik a hétvégén, hiszen szombaton a listavezető Levendula Hotel FKSE-Algyő vendégeként lépünk pályára!

Igazi szomszédvári csatával folytatódik a HLKC számára az NB II-es női kézilabda bajnokság.
A bajnoki cím fő várományosának, így a NBI/B-s feljutás legfőbb esélyesének számító Algyő otthonában lép pályára csapatunk. A tavaszi mérkőzéseket tekintve két 100%-os együttes mérkőzik egymással, ami szintén külön fűszerezést jelenthet az összecsapás számára. Pláne, ha azt is figyelembe vesszük, hogy ősszel hazai pályán sikerült pontot lopnunk az akkor is esélyesebbnek számító Algyővel szemben.

Mindezek fényében rendkívül nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen most az Algyő lesz otthon, és a bajnokaspiránst minden bizonnyal fűti a reváns vágya is az őszi pontvesztés miatt.
Fiatal – sőt a télen még tovább fiatalodó – csapatunk nagy tapasztalattal rendelkező, rutinos ellenfelekkel nézhet farkasszemet, ráadásul a két klub céljai és lehetőségei között is jelentős a különbség. A csapategység, a vásárhely szív azonban olykor csodákra képes!

Török Gabriellával beszélgettünk a tavaszi szezonról és a hétvégi derbiről.

Hogy értékeled a csapat eddigi tavaszi szereplését?

Januárban, mikor elkezdtük a felkészülést, talán egyikünk se gondolta volna, hogy ennyire össze tud kovácsolni minket a “nehézség”, a” baj “! Nincs rajtunk nyomás, megbeszéltük egymás között, hogy legyen az a célja mindenkinek, hogy hozza ki magából a maximumot. Amit tudunk, azt csináljuk meg és tegyünk meg mindent egymásért és a győzelemért. Eddig szerencsére ez bejött!

Az eddigiek fényében mit vársz a csapattól az Algyő elleni meccsen?

A csapattól, így minden játékostól az Algyő elleni meccsen is ugyanaz várható el, mint eddig. Koncentráció, fegyelem, és ami a legfontosabb: a szívünk visz előre Minket. Az biztos, hogy nem fogunk a megijedni ellenfelünktől! Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a meccs esélyesei, de nincs rajtunk nyomás, tudjuk milyen a győzelem íze és azért nem adjuk ki a kezünkből olyan könnyen mi sem.

A remek tavaszi szereplés hogy érzed, miként hat a csapatra? Felszabadultak vagytok az Algyő elleni meccs előtt vagy éreztek egy kis nyomást?

A csapat, a lányok szerintem most a legmagabiztosabbak. Mindig tudunk számítani egymásra. Mindenki teszi a dolgát, örülünk egymás sikereinek és szerintem ez a kulcsa eddigi sikereinknek, és ez a legfontosabb. Nem igazán stresszelünk. Ugyanaz a cél, mint eddig, nyerjük meg a meccset, mert képesek vagyunk rá!

Mi lehet az, amiben a tavasszal szintén 100%-os Algyőt beelőzhetitek, amiben ti lehettek a jobbak?

Ha a védekezésünk annyira jól fog működni, mint eddig, akkor ez lehet a kulcsa a meccsnek. Nagyon fontos lesz most minden apró részletre, taktikai utasításra odafigyelnünk, mert ha ezeket sikerül betartanunk, akkor hiszem, hogy jobbak tudunk lenni az Algyőnél.

A szurkolók ősszel is veletek voltak, de tavasszal talán még inkább együtt lélegeztek. A Blue Front például Algyőre is szervezi a HLKC-szurkolókat és mindenkit arra biztatnak, hogy legyenek ott veletek. Ez mekkora lendületet ad nektek?

A szurkolóink szenzációsak! Rengeteg erőt ad nekünk, hogy ott vannak a meccseinken. Támogatnak minket és Velünk együtt örülnek a sikernek. Most hétvégen lesz talán rájuk a legnagyobb szükség. Ha velünk vannak, akkor mi még jobban akarunk majd játszani, mert szeretnénk meghálálni a szurkolást és a bizalmukat!

Szombaton tehát 17 órakor a Fehér Ignác Általános Iskola Sportcsarnokában lépünk pályára, a Levendula Hotel FKSE-Algyő lesz az ellenfelünk!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.