Szombaton a Hajdúnánással játszott bajnoki meccset a Hódmezővásárhelyi LKC serdülő csapata. Lányaink fontos összecsapáson arattak győzelmet.

A Hajdúnánás elleni őszi mérkőzésünk nem alakult tökéletesen, kikaptunk, ráadásul nagyobb arányban, mint az talán reális lett volna. A revans vágy ezért is fűtötte a mieinket, de a bajnokság végkimenetele szempontjából is fontos volt a hajdúnánásiak elleni meccs, hiszen ők egy ponttal többet gyűjtöttek, a fordulót megelőzően.

A találkozó ugyan vendég góllal kezdődött és sikerült is nekik az első percekben meglépniük, ám alig 10 perc után egyenlő volt az állás, a fordulásra pedig előnnyel vonulhattunk, miután Varga Nóra gólja zárta a félidőt.

A fordulás után két vásárhelyi góllal továbbnőtt az előnyünk és a hátralévő időben ha nem is könnyedén, de a kialakított előnyt megőrizték a lányok, így végül kétgólos győzelemnek és nagyon fontos két pontnak örülhettünk.

Hódmezővásárhelyi LKC – Hajdúnánás SK 18-16 (9-8)
Leány kézilabda, serdülő II. osztály, Keleti csoport

HLKC: Prikler, Fehér 5, Varga 3, Petróczi 2, Nagygyörgy, Fürdök 1, Bugnó 5, Rácz, Földesi B., Kandó, Nyilas, Bozó, Hódi, Molnár 2
Edző: Deák Tamás

Nyilatkozat: „Nagyon Boldog vagyok, hogy sikerült legyőznünk Hajdúnánást. Az őszi fordulóban 8 góllal kaptunk ki, de tudtuk, hogy sok hibával játszottunk és nem volt reális. Most megmutatta a CSAPATOM, hogy tudnak igazi csapatként küzdeni és játszani. Mindig így kell hozzáállni, mint tegnap, mert mindenki úgy gondolta, hogy ezen a találkozón csak mi győzhetünk.”

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.