11 mérkőzésen 2 győzelem a II. osztályú ifjúsági bajnokságban szereplő csapatunk mérlege. Az eredmény nem túl veretes, igaz javarészt a korosztálynál fiatalabb csapattal játszottunk, ez pedig hosszútávon lehet majd pozitív a lányok számára.

Deák Tamás vezényletével vívta meg őszi mérkőzéseit a HLKC ifjúsági csapata is. Az idény első fele nem volt könnyű a lányok számára, hiszen egyrészt erős a mezőny, másrészt pedig ifjúsági korú játékosaink egy része az NB II-es felnőtt csapattal készül és elsősorban a felnőtt meccseken számítanak rájuk, így aztán az idegenbeli ifjúsági meccsekre a lányok közül volt, aki el sem tudott utazni. Ennek okán pedig javarészt a serdülő korú játékosok kapták a főszerepet ebben a korosztályban is.

„Valóban serdülőkkel kellett megoldani a bajnokságot és főként idegenben, ami azért nem volt könnyű. A végére látszott, hogy a lányok elfáradtak. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Voltak ugyanis jó meccseink, ahol habár kikaptunk, mégis nagyon jól játszottunk. Viszont voltak olyan meccsek is, ahol nem sikerült azt a színvonalat képviselni, amit egyébként tudunk. A serdülők és az ifisták közti korkülönbség azonban sokat számít. A Göd elleni meccsen mindenki ott volt, azok is, akik a felnőtt csapattal készülnek, akkor magabiztos játékkal győzni tudtunk” – nyilatkozta Deák Tamás edző.

Hosszútávon gondolkozva azonban hasznos lehet a serdülők számára, hogy minél több meccsen kell helytállniuk és az ifisták között is lehetőséget kapnak, ahol azért magasabb ritmus és hőfok a jellemző. Támadásban és védekezésben is keményebb mérkőzéseken acélosodnak a lányok. Ennek ellenére sejthető, hogy a tavaszi idény sem lesz könnyű, azonban fontos, hogy a fiatalabbak is minél több tapasztalatot gyűjtsenek, amely a jövőben kifizetődő lehet.

Ifjúsági csapatunk február 9-én, a KSZSE vendégeként kezdi meg a szezon második felét.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.