Fölényes és meglehetősen magabiztos győzelemmel zárta a félszezont NB II-es felnőtt csapatunk. A lányok Bácsalmásra utaztak a pontokért.

A cél természetesen a győzelem volt az utolsó őszi meccsen, ám kellő tisztelettel viszonyultunk az ellenfélhez, hiszen a Bácsalmás hazai pályán a Gyulát is megmarta. Kiváló védekezéssel és szép támadásokkal azonban sikerült elejét venni a szoros összecsapásnak. Végig vezetve, magabiztosan szerezték meg lányaink az idegenbeli pontokat.

Kovács Szolanzs góljával kezdődött a meccs, majd egyenlített a Bácsalmás, de ezt követően folyamatosan, a mérkőzés végéig hizlaltuk a távolságot. Bő negyed óra után meglőttük a 10. gólt és egy híján a húsz is meglett a félidei dudaszóig. Eközben a védekezésünk remekül teljesített, mindösszesen 9 találatot engedélyeztünk a Bácsalmásnak.

A játék képe a fordulás után sem változott jelentősen, a csapatok közötti gólkülönbség folyamatosan nőtt, 10 perccel a vége előtt 29-14-re vezettünk, de az utolsó minutumokban sem lazítottak a lányok, így a végén fölény, 38-19-es győzelmet szerzett az együttes.

Bácsalmási PVSE – Hódmezővásárhelyi LKC 19-38 (9-19)
Női kézilabda NB II Dél-keleti csoport.

HLKC: Ádász, Áncsán, Kovács A. 3, Szabó 7, Lukács 4, Nagy 4, Török 3, Dankó 2, Papp 1, Baráth, Vörös 3, Földesi, Mike 5, Farkas, Kovács Sz. 6, Rácz
Edző: Dankó Ervin

Nyilatkozat: „Az idény legstabilabb játékával gyönyörű győzelmet szereztünk. Minden játékosom dicséretet érdemel. Védekezésünk extra stabil volt. Ma igazi CSAPAT voltunk. Boldog karácsonyt minden szurkolónknak és a segítőinknek.”

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.