Szombaton 16 órától hazai pályán folytatódik felnőtt csapatunk számára az NB II-es női kézilabda-bajnokság. A Szeghalommal mérkőzünk a Balogh Imsi Sportcsarnokban.

Egy három hazai meccses etap következik lányaink számára az NB II-es bajnokságban. Most szombaton az újonc Szeghalommal mérkőzünk. A találkozón mondhatni a pontok itthon tartása lehet csak az opció. Ráadásul egy magabiztos győzelemre a lelkünknek is szüksége lehet, a múltheti, Békéscsaba elleni vereséget követően.

“Hiába készültünk fel a Békéscsaba játékából vagy hiába készültünk bármire, gyakorlatilag nem is azzal a Békéscsabával találkoztunk, akire készültünk. Aztán nagyon nehéz hirtelen ott a pályán módosítani, emiatt nagyon-nagyon hamar hátrányba kerültünk és nem tudtuk ezt feldolgozni sem fejben, sem fizikálisan. Ráadásul arról még nem is beszéltünk, hogy a vasárnap 11 órás kezdési időpont nagyon nem feküdt nekünk. Ennek ellenére azt gondolom, hogy azért voltak jó periódusaink, vissza tudtunk jönni a meccsbe, de a Békéscsaba azon a napon számunkra nem volt megverhető” – fogalmazott Dankó Ervin vezetőedző, akit a Szeghalom elleni hazai meccsel kapcsolatos várakozásairól is kérdeztünk.

“Nyilván nekünk mindig előny a hazai pálya, hiszen a lányok igazi biztonságérzete hazai pályán van meg. Hétfőn próbáltam a fejekben rendezni a dolgokat, hiszen azért csalódásként éltük meg ezt a vereséget. A Szeghalom elleni meccs nekünk a kötelező két pont kategóriába tartozik. Ők most jutottak fel az NB II-be. Egy elég fiatal társaság, azt gondolom, hogy nem is rossz csapat. Biztos, hogy fognak meglepetéseket is okozni, de azért azt gondolom a jövő az övék lehet, de a jelenben nekünk kell a meccset behúzni. Róluk is vannak információnk és nem hiszem, hogy most olyan meglepetést tudnak okozni, amire nem készülünk.”

Szombat 16 óra, Balogh Imsi Sportcsarnok: Hódmezővásárhelyi LKC – Szeghalmi NKC.

Hajrá Vásárhely! Hajrá HLKC!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.