Az elmúlt hétvégén hazai körülmények között játszotta U14-es csapatunk a Gyermekbajnokság legutóbbi mérkőzéseit. A lányok mindkét találkozón nagyot küzdöttek, ám végül a pontszerzés nem jött össze.

A Kiskundorozsma ellen kezdődött a nap. A lányok nem számíthattak könnyű meccsre, ám ennek ellenére az első felvonásban sikeresen tartották a lépést az ellenféllel. A fordulás után egy gyengébben sikerült periódusunkat használták ki a dorozsmaiak. A pontszerzés így elmaradt, de a lányok így sem nyújtottak rossz teljesítményt.

PC Trade Szeged – Hódmezővásárhelyi LKC 24-18 (9-9)
Gyermekbajnokság U14 I. osztály, D. csoport

HLKC: Becsei, Magyar, Bereczki, Kővári, Varga 3, Fürdök 4, Kovács 3, Nagygyörgy, Bakos, Kiss 4, Mészáros, Körtvélyessy 1, Bozó 1, Gamsz 2
Edző: Papp Mihály

Nyilatkozat: „Sokáig jól tartottuk magunkat, de a második félidő elején volt egy gyenge periódusunk, amely eldöntötte a mérkőzést. Elégedett voltam mérkőzés után, hiszen a csoport nagy esélyesével sikerült egy remek mérkőzést játszani.”

A másik mérkőzés egy kicsi hasonló volt az első találkozóhoz. Érdekesség lehet, hogy a félidőben ez a találkozó is 9-9-nél tartatott. Sajnos a fordulás után a gyengébb periódus itt sem maradt el, ám nagyot hajráztak a lányok, aminek köszönhetően sikerült visszazárkózniuk és a döntetlenhez sem hiányzott sok.

Hódmezővásárhelyi LKC – K. Szeged SE 20-21 (9-9)
Gyermekbajnokság U14 I. osztály, D. csoport

HLKC: Becsei, Magyar, Bereczki 2, Kővári 3, Varga 3, Fürdök 5, Kovács 1, Nagygyörgy, Bakos 1, Kiss 4, Mészáros, Körtvélyessy, Bozó, Gamsz 1
Edző: Papp Mihály

Nyilatkozat: „A forgatókönyv hasonló volt, mint az első mérkőzésen. A különbség annyi volt, hogy egy nagy hajrával majdnem sikerült pontot is szerezni a végén. Küzdeni tudásból nálam ma ötösre vizsgáztak a lányok. A legnagyobb feladatunk, hogy ezeket a pár perces gyenge periódusokat megszüntessük a játékunkban. Ha ez sikerül, megmutattuk, hogy mindenkivel tudunk egy ki-ki meccset játszani.”

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.