Szombaton elrajtolt a 2019/2020. évi NBII felnőtt bajnokság. Csapatunk hazai pályán mutatkozott be a KSZSE elleni megyei derbivel.
Várakozásaink ellenére nem indult jól a mérkőzés, több buta hibát vétettünk támadásban, védelmünkön pedig könnyedén jutottak át a gyors lábú szegediek. Ennek köszönhetően hideg-zuhanyként hatott a 0-3 az eredményjelzőn.
Öt perc kellett, hogy először betaláljunk, de  a játékunk továbbra sem akart összeállni. Csáki és Nagy góljaival előbb egalizáltunk, majd fokozatosan növeltük előnyünket, így 3 gólos előnnyel vonulhattunk a szünetre. A második félidő is sok hibát, gyakran fegyelmezetlen megoldásokat hozott, ennek köszönhetően nem tudtuk végleg leszakítani a lelkes és jól küzdő ellenfelünket. Török vezérletével szerencsére jól bírtuk a hajrát, és végül 4 góllal hoztuk a mérkőzést.

Hódmezővásárhelyi LKC – Kézilabda Szeged SE 26-22 (15-12)
NBII Dél-keleti csoport – 1. forduló
Balogh Imsi Sportaréna – 150 néző
Játékvezetők: Kiss, Petrovszky
Versenybíró: Miklós Melinda
HLKC: Áncsán – Török 6 Nagy 5, Dankó 4, Szabó 2, Csáki 5, Pap, Cs: Ádász (k), Lukács 2, Baráth 2, Kovács, Földesi L., Vörös, Rácz

Dankó Ervin vezetőedző: “Örülök a győzelemnek, de sok technikai hibánk volt, ezen javítanunk kell. A védekezésünk többször is megfelelően összeállt, ennek köszönhető a viszonylag kevés kapott gól. Nem vagyok elégedett, de minden kezdett nehéz.”

A bajnokság második fordulójában a tavalyi bajnok Gyula otthonába látogatunk (szeptember 21., 18.00)!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.