Szombaton serdülő és ifjúsági csapatunk is pályára lépett, ezúttal a Göd volt az ellenfél mindkét korosztályban.
A Balogh Imsiben megrendezett találkozókon nem forgott veszélyben a hazai siker, jó játékkal tartották itthon a 2-2 pontot a lányok mindkét mérkőzésen.

Hódmezővásárhelyi LKC – Gödi SE 35-23 (17-12)
Serdülő II. osztály – 17. forduló
Balogh Imsi spcs. – 70 néző
Jv: Daru Péter, Medvegy Péter
HLKC: Rácz (k), Kandó S. (k), Prikler, Fehér, Földesi D. 8, Molnár 2, Petróczi 2, Nagygyörgy, Berei 5, Bugnó 3, Őze 1, Pallai 3, Konyecsni 3, Földesi B. 1, Fazekas 4, Ádász 3

Beslin Anikó vezetőedző: “Ősszel parázs hangulatú mérkőzést játszottunk Gödön, nagyon vártuk a visszavágót! Ehhez mérten eléggé görcsösen kezdtünk, és a magabiztos vezetés ellenére sorra követtünk el olyan hibákat, amiket egy szorosabb eredménynél nem tehetünk meg! Ennek ellenére a győzelmünk nem forgott veszélyben. Sok jó egyéni teljesítmény segítette a támadásainkat. A védekezésben a tartós koncentráción kell még javítanunk! Gratulálok a csapatnak!”

Hódmezővásárhelyi LKC – Gödi SE 28-20 (16-20)
Ifjúsági II. osztály – 17. forduló
Balogh Imsi spcs. – 1000 néző
Jv: Daru Péter, Medvegy Péter
Versenybíró: Dr. Serfőző Zsolt
HLKC: Áncsán – Kovács 3, Ötvös 5, Blaskovics 4, Földesi L. 8, Vörös 2, Kandó D. 2, Cs: Ocsovszky 3, Tarján, Pataki, Petróczi, Berei, Bugnó 1, Prikler

Dankó Ervin vezetőedző: “Őszinte öröm volt volt ma ifi csapatomat irányítani. Kiváló védekezést mutattunk és nagyon jól védett a kapusunk, végig mi irányítottuk a mérkőzést. Kicsit a jövőt is megvillantottuk, hogyan és milyen úton kell tovább menni.”

További fotók megtekinthetőek ITT!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.