Rangadóra készültünk, végül nagy-arányú győzelem lett a KSZSE elleni megyei rangadó eredménye az NBII tavaszi második fordulójában.
Nagy Emese két góljával nyitottunk, erre a hazaiak még gyorsan válaszoltak. A 13. percig felváltva estek a gólok (5-5), itt viszont állva hagytuk a szegedieket. Védelmünk nagyon jól összeállt és Ádász Dia is remekelt a kapuban. 13-2 arányban hoztuk le a félidő második felét, gyakorlatilag az történt a pályán, amit akartunk. Kicsit félő volt, hogy az óriási előny birtokában visszaesik a csapat teljesítménye. Ennek azonban szerencsére nyomát sem fedeztük fel, annak ellenére, hogy a második félidőben mindenki pályára léphetett és soha nem látott összeállításban játszottunk, végig őriztük 10 gól körüli előnyünket. A 47. percben már 12 góllal mentünk (12-24), amiből a lefújásig kilencet megőriztünk.
Az első fordulóhoz viszonyítva hatalmasat lépett előre csapatunk, ami főként a védekezés hatékonyságán mutatkozott meg, így ebben az arányban is megérdemelten győztük le a KSZSE gárdáját.

Kézilabda Szeged SE – Hódmezővásárhelyi LKC 19-28 (8-17)
NBII Dél-kelet 13. forduló
Szeged, 2019.02.23. – 100 néző
Játékvezetők: Parádi Róbert, Ujhelyi Balázs
Versenybíró: Daru Péter
HLKC: Ádász – Török 3, Nagy 5, Dankó 1, Szabó 4, Bagi 4, Székesi, Cs: Áncsán (k), Becsei 2, Lukács 4, Blaskovics, Klemm 3, Kandó, Kovács 1, Ötvös 1, Vörös

Dankó Ervin vezetőedző: “Jelentősen sikerült javítani a védekezésünkön. Meglepően könnyű győzelmet arattunk, a csapat ma igazi CSAPAT volt. Egyénileg senkit nem szeretnék kiemelni, ez egy közös siker volt!”
A bajnokság következő fordulójában újra idegenben játszunk, március 2.-án (szombat, 15.00) a Makó vendégeként lépünk pályára!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.