A Felföldi István SE csapatát láttuk vendégül az NBII hétvégi fordulójában, a két csapat tabellán elfoglalt helyezése alapján magabiztos győzelemre készültünk.
A mezőny végén álló újkígyósiak elleni mérkőzés első félideje igazi adok-kapok játékot hozott, melyben egyik csapat sem a védekezésre helyezte a hangsúlyt. Ennek eredményeként harminc perc alatt negyven gól esett, szerencsére ebből 23-at mi szereztünk, de a kifejezetten erős belső hármassal, hatékony átlövőkkel felálló vendégcsapat is beköszönt 17 alkalommal (félidő 23-17). A szünetben Dankó Ervin vezetőedző feladata a védekezés megszilárdítása lehetett, aminek szemmel látható eredményeként rögtön jöttek is a keményebb megállító faultok, így a kapusteljesítmény is feljavult.  Támadásban viszont szerencsére nem történt változás, az egyre jobban fáradó újkígyósiak ellen kis túlzással tetszés szerint szereztük góljainkat. Több, az elmúlt fordulókban kevesebb játéklehetőséget kapó játékos is bizonyíthatott, sőt a mérkőzés hajrájában újoncot is avathattunk a saját nevelésű, 15 éves Ötvös Netti személyében.
16 gólos győzelmünk megérdemelt, csapatunk az előző forduló botlása után közönségszórakoztató játékkal, helyenként kifejezetten látványos megoldásokkal szolgálta ki szurkolóinkat

Hódmezővásárhelyi LKC – Felföldi István SE 43-27 (23-17)
NBII Dél-keleti csoport női felnőtt bajnokság – 9. forduló
Balogh Imsi spcs.- 150 néző
Jv: Major Gábor, Szűcs Dániel
HLKC: Áncsán- Blaskovics 5, Balogh 1, Lukács, Nagy 10, Török 7, Becsei 2, Cs: Ádász (k), Szabó 7, Horváth 2,  Székesi, Kandó 2, Bálint, Klemm 2, Kovács 4, Ötvös 1
Dankó Ervin vezetőedző: “Csapatom nehezen lendült játékba, de szép fokozatosan megtaláltuk a saját ritmusunkat. Sok jó egyéni teljesítmény hozta meg a győzelmet.”
Az őszi szezon következő fordulójában újra nehéz idegenbeli meccs elé nézünk, december 2.-án 17.00 órai kezdéssel a Szarvas vendégeként lépünk pályára

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.