Az idei bajnokság legjobb játékát produkáltuk szombaton, és magabiztosan, közel 20 góllal győztük le hazai pályán a Bácsalmást az NBII-ben.

Már az első félidőben eldőlt a mérkőzés, hiszen előnyünket fokozatosan növelve a szünetig 12 gólos fórt alakítottunk ki (23-11).  Határozott védekezésből gyors támadásokat vezettünk, így könnyű gólokkal sikerült leszakítani a vendégcsapatot.
A folytatásban volt ugyan egy 10 perces hullámvölgyünk, ezért a hajrában kicsit “izgulnunk” kellett, hogy a félidőben célként kitűzött 40 lőtt gól meglegyen. Meglett…

Hódmezővásárhelyi LKC – Bácsalmás PVSE 40-21 (23-11)
NBII Dél-keleti csoport női felnőtt bajnokság – 5. forduló
Balogh Imsi spcs. – 150 néző
Jv: Kiss Sándor, Petrovszki Szilárd
HLKC: Ádász – Blaskovics 1, Szabó 7, Lukács 4, Balogh 4, Török 6, Becsei 5, Cs: Áncsán, Kovács 1, Székes, Nagy 9, Bálint, Horváth 3, Klemm
Dankó Ervin vezetőedző:”Megérdemelten tartottuk itthon a két pontot, azt gondolom győzelmünk aránya reális. A CSAPAT minden dicséretet megérdemel, hiszen a játék minden elemében nagyon jól teljesítettünk ma'”

A következő fordulóban a Szeged KKSE U22 csapata ellen lépünk pályára idegenben.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.