Nem sikerült megnehezítenünk az NBI/B-ben szereplő Orosháza dolgát a Magyar Kupa 1. fordulójában. Békés megyei ellenfelünk villámrajtot vett a találkozón, és végig magabiztosan uralta a meccset. Mi ezúttal nem tudtuk megismételni a felkészülés alatt mutatott biztató játékunkat, így az erőtől duzzadó Orosháza ebben az arányban is megérdemelten győzött és jutott tovább a kupában.

Hódmezővásárhelyi LKC – Oxxo Energy Orosházi NKC 23-40 (11-18)
Magyar Kupa női kézilabda mérkőzés, 1. forduló
Balogh Imsi Sportaréna – 150 néző
HLKC: Ádász – Kovács 1, Nagy 10, Lukács 5, Török, Blaskovics, Székesi 2, Cs: Áncsán (k), Klemm 3, Szabó 2, Kandó, Becsei, Balogh

Dankó Ervin vezetőedző: “Abszolút magamra vállalom ezt a vereséget. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a felkészülésünket segítette ez a találkozó az egy osztállyal feljebb szereplő Orosháza ellen. Látszott, hogy hol vannak hibáink, hiányosságaink, amiken sürgősen javítani kell. Most adok egy kis pihenőt a lányoknak, hisz a hétvégén kezdődik a bajnokság – márpedig az NB II-nek úgy indulunk neki, hogy minden mérkőzést meg kell nyerni!”

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.