Az NBII-es bajnokságra készülő felnőtt csapatunk mellett szinte a teljes utánpótlás-bázisunk gőzerővel dolgozik és készül a korosztályos bajnokságokra.
Az ifjúsági,  serdülő és U14 kerethez tartozó játékosok augusztus 5-10. között egyhetes edzőtáborozáson vettek részt Szeghalmon Beslin Anikó és Papp Mihály edzők irányításával. Az edzőtáborban alapos megterhelést kaptak a lányok, napi 2-3 edzést vezényeltek az edzők, aminek központjában főként az erőnlét fejlesztése állt. A hazaérkezés után pedig napi 1 edzéssel, illetve edzőmérkőzésekkel folytatják e felkészülést a lányok. Az ifi és serdülő bajnokság első fordulójában Debrecenbe utaznak csapataink, míg az U14 I. osztályban szeptember 16.-án kerül sor az első fordulóra.
Székesi Fanni vezetésével az U13/U12 keret is immár harmadik hete dolgozik keményen a futópályán, illetve a sportcsarnokban. A kemény alapozás után, a Gyermekbajnokság szeptember 23.-i rajtjáig hátralevő időben főként a játékelemek csiszolása, technikai képzés és felkészülési mérkőzések szerepelnek a programban.
Az idei évben az U10/U11 keret játékosai is korán kezdték a felkészülést, hiszen a gyermekbajnokságban már szeptember végén elkezdődnek a versenyek, így Farkas Lajos edző is augusztus elejétől edzést vezényel a 2008/2009 korosztály játékosainak.

A fiatalabb, U8/U9/U10 korosztályhoz tartozó szivacs-kézilabdásaink számára szeptember 3.-tól két helyszínen (Szent István Általános Iskola, Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola) kezdődnek meg az edzések Horváth Dorina és Gyarmati Nóra edzők irányításával!

 

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.