VII. OROSHÁZA CUP – IDÉN IS AZ ÉLMEZŐNYBEN – Hajrá HLKC!
Idén immár 7. alkalommal került megrendezésre az Orosházi NKC szervezésében az Orosháza Cup leány utánpótlás kézilabda torna május 19-20. napjain. A kétnapos torna a tavaszi-nyári időszak egyik legjelentősebb versenyévé nőtte ki magát, melyen 6 csapattal képviseltette magát Egyesületünk. Összességében a csapataink szereplésével elégedettek lehetünk, egy aranyérem mellett négy negyedik helyezést sikerült elérnünk, ami a népes mezőnyben kifejezetten sikeresnek mondható.
U7Dobra Ildikó vezetőedző: “Csapatomnak ez volt első igazán komoly és kemény megmérettetése, teljesen más volt a hangulat, mint amit eddig a Kisiskolás Bajnokságban megtapasztalhattak a lányok. Kicsit nehezen sikerült felvenni a ritmust, néha voltak gondjaink az összpontosítással. A győzelmeknek nagyon örülök, a sikereket együtt ünnepeltük, a vereségek után pedig “közösen sírtunk”.  Rengeteg tapasztalatot szereztünk, emellett kiváló csapatépítő hatása is volt ennek a kétnapos versenynek. Büszke vagyok a lányokra, hogy rövid közös munkánk eredményeként tíz csapatból a negyedik helyen végeztünk. Köszönöm a szülőknek a pozitív hozzáállást, segítséget, és a szenvedélyes, de kulturált szurkolást!”

 

U8Farkas Lajos vezetőedző (HLKC): “Minden utasítást tökéletesen betartva, megérdemelten lett aranyérmes csapatom. Nagyszerű csapatszellem és több jó egyéni teljesítmény is kellett a sikerhez, és természetesen a fergeteges szurkolás a döntőben a Kispest ellen!”
Különdíjas: Becsek Enikő (Legjobb mezőnyjátékos)
Horváth Dorina vezetőedző (HLKC I.): “A hétvégi kupán való szereplésünk egy szintmérőnek felelt meg, hiszen éles körülmények között ismeretlen ellenfelekkel szemben gyűjthettünk tapasztalatokat. A 16 csapatos tornán sajnos nem a legszerencsésebb sorsolást kapták a lányok, de tisztességesen helyt álltak. A szombati napon egyből bele is csaptunk a közepébe, hiszen egy dobogós, illetve egy 5. helyezett csapattal játszottunk(Pumukli KUA, Kozármisleny SE), amelyeken alulmaradtunk. Délutánra viszont egy könnyedebb összecsapás következett a Békéscsaba DKSE-vel, ahol már sokkal felszabadultabban játszottunk, íygy sikerrel zártuk a napot. Vasárnap délelőttig kellett várnunk a legkeményebb játszmánkra a Dunaújvárosi KKA-val, amikor 14-14-es végeredmény után büntető dobásokkal kellett eldönteni a győztest. A kiélezett hajrában fej-fej mellett haladt a két csapat, végül elfáradtunk és kihagytuk az utolsó büntetőt. Kora délután a tizenegyedik helyért küzdhettünk a Hajdúszoboszlóval, ezt könnyed játékkal sikerült is megszerezni. Összességében csak gratulálni tudok a lányaimnak, hogy mindannyian hozzá tudtak tenni ehhez az eredményhez(Baranyi Noémi, Vajnai Alina, László Flóri, Kenéz Jázmin, Csáki Lili, Kovács Melinda). A következő megálló a Gyermekbajnokság következő fordulója lesz Mórahalmon.”
U9Farkas Lajos vezetőedző: A lebonyolítás “szeszélye” folytán hajszállal lecsúsztunk a dobogós helyről, pedig maximálisan megérdemelték volna a lányok. Teljes mértékben meg vagyok elégedve a lányokkal, csapatszinten és egyénileg is rengeteget fejlődtünk az idei évben.”
Különdíj: Mihály Zsóka (Gólkirálynő)

 

 

 

 

U11
Fogl Barbara vezetőedző
: “Két igen hosszú nap után gratulálok a lányoknak az elért eredményhez. Komoly, igazán jó mérkőzéseket játszhattunk. A nyert meccseken lendületes játékot, tudatos megoldásokat láttam, ami bizakodásra ad okot. Viszont az elveszített mérkőzések gólarányai nem tükrözik hűen a csapatom tudását. Nehéz egy kora reggeli mérkőzés után késő délutánra ismét felpörögni, és hozni a megfelelő formát. Azt gondolom, ha a sorsolásunk kicsit is kedvezőbb, jobb helyezést érünk el. Hétről-hétre keményen dolgoztunk, ami a játékunk nagy részében megmutatkozott, viszont az apróbb, fáradságból adódó hibáinkat az ellenfeleink rendre kihasználtak. Ami pozitívum, hogy egy percig sem adtuk fel, minden pályán lévő játékos a végsőkig küzdött. A tornán nyújtott teljesítményéért szeretném kiemelni Fürdök Virágot, Varga Nórát és Kiss Lilit!
U13Beslin Anikó vezetőedző: “Csapatommal az U13-as korosztályban indultunk, ahol a célunk a tisztes helytálláson túl az is volt, hogy mindenki játéklehetőséget kapjon, illetve hogy jó hangulatban, felszabadultan, de az utóbbi mérkőzéseken mutatott formát megtartva JÁTSSZUNK!!! Ezt sikerült is véghez vinnünk, igaz az első mérkőzésünk kicsit álmosan indult, de szép fokozatosan ébredeztek a lányok, és a Hajdúnánás csapatát magabiztosan győztük le. A második meccsünkön a Kispest volt az ellenfelünk, itt már éreztük, hogy pár játékos közülük kifejezetten technikás, keményen kellett védekeznünk, amit a kiállítások száma is mutat. A mérkőzés végére kialakult a magabiztos előny. Az első nap harmadik mérkőzése ígérkezett a legnehezebbnek a Dunaújváros csapata ellen. A bajnokságban már kétszer találkoztunk egymással, mindkétszer alulmaradtunk, ezért a célunk az volt, hogy kemény védekezéssel szorongassuk meg őket! Ez az első félidőben maradéktalanul sikerült, végig fej fej mellett haladtunk, félidőben 1 gólos hátránnyal fordultunk. A második félidő is így kezdődött, azonban a félidő derekán fejben kicsit elfáradtunk, hiszen mégis csak a harmadik mérkőzésünk volt aznap (nekik meg az első), így szépen fokozatosan előnyt szereztek, és mi nem tudtuk tartani a lépést. Ez a mérkőzés szolgálta leginkább a kitűzött célunkat, a csapat végre tényleg elhiszi, hogy jó védekezéssel bárkit megtudunk szorongatni!!! A kupa második napján csoport másodikként már tudtuk, hogy nem okozhatnak túl nagy gondot ellenfeleink, reggel a Dorog ellen kezdtünk, ahol egy kifejezetten jó kapus védte a hálót, ezért sok kihagyott helyzetünk volt, de miután megtaláltuk a gyenge pontját magabiztosan nyertünk. Utolsó meccsünkön a Szigetszentmiklós csapata ellen már a mérkőzés első 10 percében olyan előnyt szereztünk, hogy mindenki tudott bőven elég időt a pályán tölteni, a lányok felszabadultan játszva fejezték be a kupát!!!
19 fős kerettel indultunk ezen a kupán, szerencsére minden mérkőzésen minden kerettagot pályára tudtam küldeni, akik éltek is a bizalommal. Szerencsésebb sorsolással előrébb is végezhettünk volna, így egy vereséggel és 4 győzelemmel a 4.helyen végeztünk! Gratulálok a lányoknak, most már valóban egy csapatként működünk a pályán és azon kívül is!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>