GödNem sikerült győzelemmel búcsúzni az NBI/B 2017/2018. évi felnőtt bajnokságtól, a Göd tartalékos felállásban is győzni tudott a Balogh Imsiben.
Az már a mérkőzés előtt nyilvánvaló volt, hogy a 12. helyről sem előre, sem hátra nem mozdulhat el csapatunk, így a fogadkozások inkább a szép búcsú reményében keletkeztek. Ennek ellenére sajnos csalódnia kellett a kilátogató közönségnek. Gyenge, sok hibával tarkított játék mellett rengeteg helyzetünk maradt kihasználatlanul. Hiányzott a koncentráció, sokszor “dadogott” a labda a kezekben. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy az idei szezonban már sokadjára ismét minket sújtott a kifejezetten gyenge játékvezetés (pl. Székesi korai kipontozódása). Voltak ugyan jobb periódusaink a mérkőzésen belül, de  Török, Nagy és a csereként beálló Horváth kivételével más nem tudott érdemben hozzátenni a játékhoz.
Sajnos néhány játékosunk szemlátomást hit, akarat és motiváció nélkül lépett pályára, pedig valós esélyünk lehetett volna az ezúttal tartalékosan felálló Göd ellen győzelemmel zárni a pontvadászatot.
Hódmezővásárhelyi LKC – Gödi SE 29-32 (16-18)
NBI/B női felnőtt bajnokság – 26. forduló
2018. május 19., Balogh Imsi spcs. – 90 néző
Játékvezetők: Héjja Ádám, Kónya Balázs
Versenybírók: Major Gábor, Takács Tibor
HLKC: Veress – Török 8, Nagy 4, Szepesi 7, Herceg 4, Lovistyék 3, Székesi, Cs: Ádász (k), Áncsán (k), Horváth 3, Blaskovics, Kandó, Klemm, Kovács, Bálint, Becsei
Varga József vezetőedző: “Ez a mérkőzés hű lenyomata volt az egész tavaszunknak. Végig partiban voltunk az ellenféllel, de a rengeteg kihagyott ziccer ezúttal is megbosszulta magát. Így sajnos nem tudtunk győzelemmel búcsúzni lelkes közönségünket.”

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.