KSZSE.Nagy lehetőség kapujában állt felnőtt csapatunk az NBI/-ben, hiszen egy esetleges szegedi győzelemmel akár a tabella nyolcadik helyére ugorhattunk volna előre. Ehhez a 13. helyezett KSZSE csapatát kellett volna legyőznünk, ami nem tűnt lehetetlen feladatnak.
Jól indult a mérkőzés, 4-2-re majd 8-4-re is vezettünk, taktikus játékkal és jó helyzetkihasználással sikerül magabiztos előnyt szerezni a félidő közepére. A hazaiak 2 időkéréssel is próbálkoztak, de ezzel sem sikerült változtatni a játék képén. Masszívan védekeztünk, ebből pedig több könnyű gólt tudtunk szerezni. Herceg büntetőjével a félidőre 6 gólosra növeltük az előnyünket (11-17), ekkor úgy tűnt, meglehet az áhított győzelem.
Sajnos csak úgy tűnt…
A második félidő olyan fordulatot hozott, amire nehéz magyarázatot találni. Érthetetlen taktikai fegyelmezetlenségek és több könnyelmű megoldás után a hazaiak 10 perc alatt ledolgozták a hátrányukat. Több olyan hibát vétettünk, ami ezen a szinten megengedhetetlen: pontatlan passzok, előkészítetlen lövések, rossz bejátszások és labdavesztések. A tisztesen küzdő szegedi csapat vérszemet kapott és a 46. percben már 2 góllal vezettek (23-21). Időkérésekkel próbáltunk kimászni a magunknak ásott veremből, aminek átmenetileg meg is lett az eredménye, hiszen egy háromgólos sorozattal visszavettük a vezetést. Azonban nem sikerült átlépni a saját árnyékunkat, óvodás hibáinkat a KSZSE könyörtelenül kihasználta, és végül egy góllal megnyerte a találkozót.
Kézilabda Szeged SE – Hódmezővásárhelyi LKC 28-27 (11-17)
NBI/B keleti-csoport, női felnőtt bajnokság 19. forduló
2018.03.11, Szeged – 100 néző
Jv: Sándor György, Simó András
HLKC: Veress – Török 8, Nagy 2, Szepesi 5, Herceg 7, Lovistyék 3, Székesi 1, Cs: Ádász (k) 1, Mihajlov, Horváth, Kandó, Becsei, Bálint, Kovács
Varga József vezetőedző: “Két különböző félidő, két különböző csapat… Taktikai fegyelmezetlenségeink sorozata okozta a minimális, de nem várt vereségünket!”

 

  1. Egyszer ebben a rongyos életben valaki szólhatna a lányok edzőjének, hogy sürgősen szüntesse be a permanens üvöltést a meccsen. Nézőként én érzem magam rosszul tőle, és nem hiszem el, hogy annyi önkritikája nincs ennek a fajankónak, hogy belássa, ez a meccs rajta ment el. 6 góllal vezettek a lnyok. És Varga Úr üvöltött, szidott. Egyetlen inspiráló, biztató mondata nem volt. A végén már senki nem mert vállalkozni, ha mégis (Nagy Emese, Herceg Réka), akkor a hajukat leüvöltötte. Bravó, kedves mester! Hozzátenném, az Orosháza meccset is megnyerték volna, ha ez a bohóc tűzben tartja a lányokat és nem égeti őket.

Leave a Reply to Varga Tamás Cancel Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.