HLKC-OH 1Az előzetes várakozásoknak megfelelően szoros, a végsőkig kiélezett összecsapást hozott a szombati bajnoki mérkőzésünk az Orosháza ellen az NBI/B hétvégi fordulójában. A Balogh Imsibe szép számban kilátogató közönség nem csalódott, hiszen a két csapat az utolsó pillanatig küzdött a két pont megszerzéséért, végül igazságos pontosztozkodással zárult a találkozó.
Kicsit megilletődötten kezdtük a mérkőzést, ennek köszönhetően az Orosháza három-gólos előnybe került 5 perc alatt. Szerencsére hamar rendeztük sorainkat, előbb lefaragtuk a hátrányt, majd a 16. percben már nálunk volt az előny (6-5). Védekezésünk látványosan feljavult, és Veress is hozta szokásos jó formáját a kapuban, így 2 gólos előnnyel vonulhattunk pihenőre. A második játékrészt sajnos újra 5 perces rövidzárlattal kezdtük, az Orosháza egy négy-gólos sorozattal megfordította az eredményt. Szepesi vezérletével azonban szívósan tapadtunk a vendégcsapatra, de nem tudtuk visszavenni a vezetést. 1-2 gólos vendégelőny állandósult, miközben óriási csata zajlott a pályán. Az olykor férfiasan kemény játék folyamatos kiállításokat eredményezett. A mérkőzés végéhez közeledve eldőlni látszott a mérkőzés (29. perc 21-23), de sok mindent tartogatott még az utolsó két perc. Varga József időkérése után ugyanis már érintetlen maradt a kapunk, mi viszont Nagy és Szepesi góljaival visszajöttünk döntetlenre. Az utolsó fél percben mindkét csapat eldönthette volna a két pont sorsát. Előbb az Orosháza támadhatott a győzelemért, mi viszont labdát szereztünk, de már nem tudtuk lövéssel befejezni az akciót. Így maradt a döntetlen, ami a játék összképe alapján igazságosnak tekinthető.
HLKC-OH 2Hódmezővásárhelyi LKC – Oxxo Energy Orosházi NKC 23-23- (12-10)
NBI/B keleti csoport, női felnőtt bajnokság – 18. forduló
2018. március 3., Balogh Imsi spcs. – 220 néző
Jv: Fibec Zoltán, Herbák Tamás
Versenybírók: Klúcsó Jenő, Lekrinszki Tivadar
HLKC: Dömény-Veress – Török 2, Nagy 4, Szepesi 10 (7), Herceg 3, Lovistyék 2, Székesi 1, Cs: Ádász (k), Áncsán (k), Horváth 1, Mihajlov, Becsei, Kandó, Földesi, Bálint, Kovács
Az Orosháza gólszerzői: Som 6, Kamuti 4, Takács 4, Zsilák 3, Antal 2, Zvolenszky 1, Hatala 1, Dancsó 1, Vörös 1
Varga József: „Ha abból indulunk ki, hogy ősszel tíz góllal nyert az Orosháza, akkor most örülhetünk, de a mérkőzés összképét tekintve is reális eredmény született a szomszédvárak rangadóján. Volt olyan szakasza a mérkőzésnek, amikor nekünk állt a zászló, a végjátékban viszont inkább az Orosházának volt esélye a két pont megszerzésére. Azt hiszem a végén óriási lelkesedéssel és koncentrációval sikerült egy pontot szereznünk úgy, hogy az utolsó pillanatokban még nekünk volt esélyünk a gólszerzésre.”
A bajnokság következő fordulójában Szegedre látogatunk, március 11.-én 18.00 órától a KSZSE vendégeként lépünk pályára az Etelka soron.
A mérkőzésen készült fotók megtekinthetőek ITT!
(Fotó: Blaskovics T.)

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.