GyömrőNem kellet sokat izgulnunk vasárnap este a Gyömrő elleni NBI/B-s bajnokin, hiszen az első öt perc után már 4-5 gólos előnyt szereztünk a sereghajtó ellen. Igaz eztán felütötte a fejét némi könnyelműség és fegyelmezetlenség, amit azonban gyorsan tudtunk kezelni. Ezt követően már csak a gólkülönbség volt a kérdéses. A hazaiak nem igen találták saját ritmusunkat, mi viszont sok könnyű gólt szereztünk. Már a félidőre tetemes előnyt szereztünk (8-23), amit a második félidőben tovább tudtunk növelni. Varga József vezetőedző a második félidőben jelentős szerepet tudott adni a fiatal, ifjúsági korú kerettagoknak is, örömteli, hogy Ők éltek is a lehetőséggel. A meccs végére kicsit kopott a koncentrációnk, de így is 20 lett közte a különbség.
Gyömrő VSK – Hódmezővásárhelyi LKC 23-43 (8-23)
NBI/B keleti csoport, női felnőtt bajnokság – 17. forduló
2018.02.25., Gyömrő – 100 néző
Jv: Kaló Zsófia, Mizsák Dorina
HLKC: Veress – Török 4, Nagy 8, Szepesi 3, Herceg 6, Lovistyék 8, Székesi, Cs: Áncsán (k), Ádász (k), Horváth 6, Mihajlov 3, Kandó 2, Földesi 1, Bálint 2
Varga József vezetőedző: “Jól kezdtük a mérkőzést, majd figyelmetlenségek miatt kisebb hullámvölgybe kerültünk. Ezt hamar sikerült javítani, így ebben az arányban is megérdemelten nyertünk. Külön öröm, hogy tehetséges ifjúsági korú játékosaink is jelentősen hozzá tudtak járulni a nagyarányú győzelemhez.”
A következő fordulóban lényegesen nehezebb feladat vár csapatunkra, hiszen a középmezőny egyik meghatározó csapata, az Orosháza látogat a Balogh Imsibe (március 3., 16.00).

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.