A tavaszi szezonban eddig 100%-os Nyíradony vendégeként lépünk pályára szombaton az NBI/B 15. fordulójában. A mérkőzés a kieső zónából menekülő hazaiaknak és Nekünk is nagy jelentőséggel bír, így kemény csatára számítunk.Nyíradony
A két csapat őszi összecsapásán a Balogh Imsiben szoros meccsen, a végjátékban sikerült csak vendégeink fölé kerekedni és háromgólos sikert aratni (29-26).
A hazai csapat a tavaszi szezon mindkét mérkőzését megnyerte, így jó formában várhatják a szombati összecsapást is.  A bajnoki tabellán jelenleg 12. helyezett nyírségiek gárdáját egykori élvonalbeli játékosok (Kudor, Sopronyi) is erősítik, így a fiatalos lendület mellett a rutinnal sem áll hadilábon Köstner Vilmos csapata.
Szerencsére mi is győzelemmel a tarsolyunkban várjuk a szombati meccset, a második fordulóban a Kispest ellen aratott hazai siker optimizmust és lendületet adhat csapatunknak. Pozitívum, hogy a jó egyéni teljesítmények mellett csapatként is egyre összeforrottabb játékot mutatunk. Szombati meccsünk háromesélyes, döntő lehet a higgadt és taktikailag fegyelmezett játék, és a jó helyzetkihasználás.
Nyíradony VVTK – Hódmezővásárhelyi LKC
NBI/B keleti csoport, női felnőtt bajnokság – 16. forduló
2018. február 17., 17.00 – Nyíradony
Játékvezetők: Budai-Bock Krisztián, Rácz László
Versenybírók: Nyárádi Bertalan, Tordai Ilona
Herceg RékaHerceg Réka, csapatunk játékosa: “Motiváltan készülünk a Nyíradony elleni mérkőzésre, nagy lökést adott a jó erőkből álló Kispest elleni múlt hétvégi diadalunk. A Nyíradony tavaszi eredményei tiszteletet parancsolnak, otthon különösen erősek. Egészen biztos, hogy 100%-os teljesítmény kell mindannyiunktól, ha haza akarjuk hozni a két bajnoki pontot. A védekezésünkön lehet még csiszolni, de határozottan kezd összeállni és az elmúlt fordulóban a támadásaink is jól működtek. Jó úton járunk, ezt szeretnénk szombaton is bizonyítani!”

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.