A tavaszi szezont két vereséggel kezdő csapat összecsapásán megérdemelt győzelmet arattunk szombaton a Balogh Imsiben az NBI/B keleti csoport 15. fordulójában. A tabella negyedik helyén álló Kispest NKK csapata látogatott Hódmezővásárhelyre, és bár Ők számítottak az esélyesnek, titkon reménykedtünk a pontszerzésben.HLKC-KispestJól kezdtünk, hiszen Herceg és Nagy Emese találataival 3 gólos előnybe kerültünk. Ezt az előnyt sokáig tartottuk, majd a félidő derekáig növelni is tudtuk (15. perc 11-7). Hátul jól működött a védelmünk, és Veress is jó formában védte a kapunkat. Elől pedig Szepesi vezetésével, valamint Lovistyék és Herceg gólerős játékával teljesen megérdemelten húztunk el a vendégcsapattól. Ezt kisebb hullámvölgy követte, aminek eredményeként a Kispest előbb felzárkózott, majd a vezetést is átvette (21. perc 12-13). Szerencsére ez csak átmeneti állapot volt, hiszen a félidőre már újra nálunk volt az előny (18-16).
A második félidő jó játékot, és csapatunk fölényét hozta. Fokozatosan elléptünk a fővárosi vendégcsapattól, amihez nagyban hozzájárult a csereként pályára lépő Ádász a kapuban, míg Lovistyék és Herceg továbbra sem tudott hibázni. A félidő derekára állandósult 5-6 gólos előnyünk. A hektikus, néhány furcsa játékvezetői ítélettel tarkított végjátékban sikerült megőrizni előnyünket, így közönségünk jogos vastapsa mellett vonulhattak játékosaink az öltözőbe.
Hódmezővásárhelyi LKC – Kispest NKK 36-31 (18-16)
NBI/B keleti csoport, női felnőtt bajnokság – 15. forduló
2017.02.10., Balogh Imsi Sportaréna – 200 néző
Játékvezetők: Dulai Á., Pisák B.
Versenybírók: Juhász I., Miklós M.
HLKC: Dömény-Veress – Török 5, Nagy 2, Szepesi 5, Herceg 11, Lovistyék 11, Székesi, Cs: Ádász (k), Áncsán (k), Mihajlov 2, Kandó, Horváth, Földesi, Kovács, Bálint
A Kispest gólszerzői: Kuti 10, Kiss 8, Fundák 4, Bárdi 4, Polics 3, Nagy Zs. 2
VargaVarga József vezetőedző: “Azt hiszem nem mi voltunk a mérkőzés esélyesei, ha a tabellára nézünk, viszont bebizonyították a játékosok, hogy egy komplett, küzdős csapat csodákra képes. Sok gólt kaptunk, de ez a mérkőzés jellegéből adódott. Mi viszonylag gyors támadásokat vezettünk, amit jó védekezésből tudtunk megoldani,  fontos volt a második félidőben Ádász Dia nagyon  jó kapusteljesítménye is. Az ellenfél pedig átlövésekkel gyorsította a játékát. Elindultunk valamerre, aztán, hogy a következő két meccs mit hoz és egyenesen továbbmegyünk-e ezen az úton, azt a jövő dönti el.”
A bajnokság következő fordulójában a tavaszt két győzelemmel kezdő, ezzel a kieső zónából rohamléptekkel menekülő Nyíradony vendégeként lépünk pályára február 17.-én.
A mérkőzésen készült további fotók megtekinthetőek ITT!
(Fotó: Blaskovics Tibor)

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.