Eme
A legutóbbi két fordulóban döntetlen eredménnyel zártunk az NBI/B felnőtt bajnokságban. A Szent István ellen bravúrként, míg a Hajdúnánás ellen kicsit csalódásként éltük meg a végeredményt, de összességében elmondható, hogy a csapat javuló formát mutat.
Vasárnap Szentendrére utazunk, ahol fegyelmezett játékkal szeretnénk folytatni a pontok gyűjtögetését egy kifejezetten nehéznek ígérkező mérkőzésen. Aktuális ellenfelünk rutinos, jó képességű játékosokból áll, ennek megfelelően egy pillanatra sem téveszthet meg minket a tabellán elfoglalt 13. helyezésük. A hazai csapat az elmúlt öt fordulóban zsinórban pont nélkül maradt, nyilván mindent el fognak követni a sorozat megszakításáért.
Számunkra is létfontosságú a pontszerzés, hiszen az őszi szezon hajrájához érkezve egyértelműen körvonalazódnak az erőviszonyok a bajnokságban. Türelmes játékkal, és az elmúlt meccseknél lényegesen jobb helyzetkihasználással lehet esélyünk, és tovább zárkózhatunk a tabellán.
Szentendrei NKE – Hódmezővásárhelyi LKC
NBI/B női felnőtt bajnokság – 11. forduló
2017. november 26., 18.00, Szentendre
Játékvezetők: Fibec Zoltán, Herbák Tamás
Versenybírók: Bajczár Patrik, Márta Ferenc
Veress ZsuzsaVeress Zsuzsanna, csapatunk kapusa:”Izgalmas mérkőzésre számítok a Szentendre otthonában. Jelenleg jó formában van a csapat és remélem át tudjuk menteni ezt a hétvégi mérkőzésre is. Felkészülten várjuk a találkozót és remélem ponttal, pontokkal térhetünk haza.”
Bartók Csaba vezetőedző:” A Szentendre eddigi eredményeiből kiindulva jól látható, hogy szinte minden esetben megizzasztotta ellenfelét, azaz szoros mérkőzéseket játszott, de rendszerint alulmaradtak ellenfeleikkel szemben. Egy ilyen eredménnyel én is kiegyeznék…”

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.