HLKC-PC Trade Szeged KKSESzezonzáró mérkőzésünkre készülünk az NBI/B 2016/2017. évi bajnokságban. A csütörtökre előrehozott találkozón a dobogó második helyén álló PC Trade Szeged KKSE csapatát fogadjuk a Balogh Imsiben. Újonc, feljutó csapatként nagyon nehéz éven vagyunk túl, stílszerűen a szezonzáró mérkőzésünkön pedig a mezőny egyik legerősebb csapatát látjuk vendégül. A számos egykori élvonalbeli játékost (Szepesi, Barna, Valovics, Tóth) a soraiban tudó szegedi csapat hajszállal maradt le az élvonalbeli feljutásról, így természetesen ennek a mérkőzésnek is Ők az esélyesei. Bakó Botond együttese a legutóbbi fordulóban magabiztosan fektette két vállra az Orosháza csapatát (35-29), minden bizonnyal egy jó formában levő szegedi csapat lép pályára a megyei derbin is.
Mi sajnos nem mondhatjuk el ugyanezt, csapatunk az elmúlt 4 fordulóban vereséget szenvedett, így nem sikerült elmozdulnunk a tabella 12. helyéről. A zárófordulóban felszabadult játékot várunk, és bízunk benne, hogy szoros meccset tudunk játszani szegedi ellenfelünkkel. Sérülés, betegség nem befolyásolja Bartók Csaba vezetőedzőt a keret összeállításában.
NBI/B Keleti csoport – 26. forduló
Női felnőtt kézilabda bajnokság
2016.05.18., 18.30 – Balogh Imsi Sportaréna
Hódmezővásárhelyi LKC – PC Trade Szeged KKSE
Játékvezetők: Héjja Ádám, Kónya Balázs
Versenybírók: Száva Flórián, Szegedi Zsolt
A felnőtt mérkőzés előtt, 16.30-tól a két junior csapat összecsapása igazi rangadónak ígérkezik. Mindkét csapat számára reális esélye van még a dobogós helyezés megszerzésnek a forduló hétvégi eredményeitől függően.
NBI/B Keleti csoport – 26. forduló
Női junior kézilabda bajnokság
2016.05.18., 16.30 – Balogh Imsi Sportaréna
Hódmezővásárhelyi LKC – PC Trade Szeged KKSE
Játékvezetők: Száva Flórián, Szegedi Zsolt

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.