OSBEgész éves kiegyensúlyozott, jó teljesítményének köszönhetően bejutott az Országos Serdülő Bajnokság döntőjébe csapatunk. Ugyan a felsőházi rájátszás utolsó két mérkőzésén vereséget szenvedett Kis Márk gárdája, szerencsére ezek az eredmények már nem befolyásolták a továbbjutást.
Az alapszakaszból (Csongrád, Békés, Bács-Kiskun megye) az első helyen jutott a rájátszásba csapatunk, az itt lejátszott 8 mérkőzés után a csoportból a második helyet megszerezve sikerült kiharcolni az Országos Döntőben való szereplést.
A rájátszás utolsó két mérkőzése:
HufBau-Akker KNKSE – Hódmezővásárhelyi LKC 24-23 (13-14)
2017.04.29., Kecskemét
Jv: Garai, Takács
HLKC: Nagy (k), Ocsovszky, Ötvös 2, Kovács, Pataki, Kis V. 8, Rácz, Besenyi 2, Kis P. 2, Molnár 2, Szöllősi 2, Balog 5, Tarján
Hódmezővásárhelyi LKC – Euronovex USE 19-26 (8-14)
2017.05.03., Hódmezővásárhely
Jv: Hovány, Ubornyák
HLKC: Nagy (k), Pataki, Kis V. 2, Szöllősi 4, Balog 2, Molnár 3, Kis P. 6, Besemnyi 1, Rácz, Tarján, Ocsovszky, Kovács 1, Ötvös
Kis Márk vezetőedző: “Az utolsó két fordulóban sajnos vereséget szenvedtünk, de ezek szerencsére számunka már tét-nélküli találkozók voltak, hiszen már korábban eldőlt, hogy továbbjutottunk! Az év elején egy új csapat építését tűztük ki célul…. Országos Döntő lett belőle ahol mindent megteszünk hogy minél eredményesebben szerepeljünk. Gratulálok a lányoknak!
Az Országos Döntő mezőnye: Győri Eto KC II., Dorogi SE, FTC II.-Zöfe, NKK Balmazújváros, Mohácsi TE, Szekszárd, FGKC,, Euronovex Tápiószele USE, Hódmezővásárhelyi LKC
Az Országos Döntő 2017. május 20-22. között kerül megrendezésre Szigetszentmiklóson.
SZÉP VOLT LÁNYOK, HAJRÁ HLKC!!!

Leave a Reply to Székely Szabó Pál Cancel Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.