1A rohamléptekkel a tabella élmezőnyébe tartó Orosházi NKC csapatát fogadtuk az NBI/B női kézilabda bajnokság 11. fordulójában. A papírforma inkább a vendégek mellett szólt, ennek ellenére bíztunk a tisztes helytállásban, titkon a pontszerzésben is. Sajnos a korábbi fordulót sérülés miatt kihagyó Nagy Emesére ezúttal sem számíthattunk, viszont a héten betegséggel küzdő játékosaink  vállalni tudták a játékot. 
Jó tempóban indult a mérkőzés, igazi presztízs-csatát hozott az összecsapás a két szomszédvár csapatai között. Sikerült jól felkészülnünk az Orosháza játékából, ennek köszönhetően az első játékrészben végig dominálni tudtunk, a félidőre három-gólos előnnyel vonulhattunk (16-13).
A második félidőben az Orosháza fokozatosan csökkentette a hátrányát, látszott, hogy a “hosszabb kispad” és a több éves másodosztálybeli rutin rengeteget számít. Ennek ellenére jól tartottuk magunkat, több kritikus időszakon is átlendülünk, így a döntés a végjátékra maradt. Az utolsó 6-8 percben a vendégcsapat átvette a vezetést, és izgalmas hajrában megszerezte a győzelmet. Összességében játékban egyenrangú ellenfelek voltunk, és az utolsó pillanatig nyílttá tudtuk tenni az eredményt a dobogó-aspiráns orosházi csapat ellen, és csak nüanszokon múlt a pontszerzésünk. A vereség ellenére csapatunk minden dicséretet megérdemel, erre a teljesítményre bátran építhetünk a jövőben. 
NBI/B Keleti csoport
Női felnőtt kézilabda bajnokság – 11. forduló
2016. december 03., 17.00, Balogh Imsi spcs.- 280 néző
Hódmezővásárhelyi LKC – Oxxo Energy Orosházi NKC 29-30 (16-13)
Játékvezetők:Medve Róbert, Tarnavölgyi Gergely
Versenybírók: Szécsi Mihály, Szőke István
HLKC: Kothencz – Szűcs 6, Ilyés 3, Sebők 4, Tószegi 9, Török 2, Fazekas 5, Cs: Áncsán (k), Földesi, Becsei, Klemm, Blaskovics, Nagy
Az Orosháza gólszerzői: Antal 7, Arsenijevic 7, Mihálffy 5, Takács F. 4, Molnár 4, Tobak 3
Gaál Adrienn vezetőedző: “Pici hiányzott a bravúrhoz! Csapatom hatalmasat küzdött, de sajnos a szerencse nem állt mellénk a végjátékban. Az ilyen mérkőzéseken érződik hogy mi egy frissen feljutó csapat vagyunk, az ellenfél pedig már hosszú ideje ebben az osztályban szerepel, most ez döntött. Egy ilyen meccs után nincs miért szégyenkeznünk. Ki kell vívnunk magunknak a tekintélyt!”
A forduló további eredményeinek köszönhetően maradtunk a tabella 10. helyén.
A következő mérkőzésünk szintén hazai pályán lesz, december 10.-én a Göd csapatát fogadjuk a Balogh Imsiben.
A mérkőzésen készült fotók megtekinthetőek ITT!
(Fotó: Blaskovics Tibor)
Junior mérkőzés:
Hódmezővásárhelyi LKC – Oxxo Energy Orosházi NKC 35-31 (17-17)
Részletes beszámoló és jegyzőkönyv hamarosan!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.