13988275_1015812668535191_5866013313213817481_oSok és hasznos tapasztalattal gazdagodtunk a hétvégén, Orosházán megrendezett Aegon Kupa női felnőtt és junior tornán való részvételünkkel. Az ünnepi hétvégén nyolc másodosztályú csapat, köztük a HLKC is pályára lépett a rangos felkészülési tornán.
Feljutó csapatként, kemény edzésmunkából érkeztünk a kétnapos versenyre, ahol a “sorsolás szeszélyéből” két, az NBI-es feljutásra aspiráló csapat (Szeged KKSE és Szombathelyi KKA) mellett a Balmazújvárossal kerültünk egy csoportba.
A csoportmeccsek során a kétségtelenül nagyobb játékerőt képviselő szegedi és szombathelyi csapattól kalkulált vereséget szenvedtünk, míg a Balmazújváros ellen végig szoros csatában maradtunk alul. A 7. helyért lejátszott mérkőzésen megyei riválisunkkal, a Kézilabda Szeged SE ellen mérkőztünk meg, és javuló játékkal, magabiztos győzelmet arattunk.
Eredményeink:
Hódmezővásárhelyi LKC – Szeged KKSE  14-28 (7-13)
Gólszerzők: Sebők 4, Kónya 3, Szűcs 3, Tószegi 2, Ilyés 1, Török 1, illetve Szepesi 6, Zsilák 5, Kuti 4, Aron 4, Bárány 2, Homoki 2, Kaposvári 2, Szabó 1, Lovistyék 1, Hanczvikkel 1
Hódmezővásárhelyi LKC – Szombathelyi KKA 22-38 (11-14)
Gólszerzők: Nagy 6, Sebők 4, Kónya 4, Sebestény 3, Becsei 3, Gercsó 1, Ilyés 1, illetve Győrffy 8, Pukler 6, Mayer 6, Szendrei 4, Shetu 3, Császár 3, Salhoffer 3, Pásztor 3, Szecsődi 2
Hódmezővásárhelyi LKC – NKK Balmazújváros 26-28 (14-12)
Gólszerzők: Szűcs 7, Nagy 4, Becsei 4, Sebők 3, Kónya 3, Tószegi 3, Sebestény 1, Ilyés 1, illetve Szabados 8, Kiss 7, Kaltenecker 4, Mikula 3, Demeter 2, Halmai 2, Juhász 1, Faragó 1
Mérkőzés a 7. helyért
Hódmezővásárhelyi LKC – Kézilabda Szeged SE  28-23 (12-11)
Gólszerzők: Szűcs 8, Sebők 7, Nagy 5, Török 3, Ilyés 2, Becsei 2, Tószegi 1, illetve Csoknyai 8, Kenyeres 4, Farkas 3, Velky 3, Vuletic 2, Dobó 1, Kozma 1, Szeder 1
Az Aegon Kupa végeredménye:
1. Szeged KKSE
2. Oxxo Energy Orosházi NKC
3. Szombathelyi KKA
4. Hajdúnánás SK
5. Kozármisleny SE
6. NKK Balmazújváros
7. Hódmezővásárhelyi LKC
8. Kézilabda Szeged SE
Különdíjak:
Legjobb kapus: Veress Zsuzsanna (Szeged KKSE)
Legjobb mezőnyjátékos: Császár Zsófia (Szombathelyi KK)
Gólkirálynő: Szepesi Ivett 30 gól (Szeged KKSE)
Gaál Adrienn vezetőedző: “Kőkemény, öthetes  felkészülés után érkeztünk a tornára. A felkészülésünket nem erre a hétvégére hegyeztük ki, sőt az volt a cél, hogy itt kapjanak a lányok egy maximális terhelést. Mi feljutó csapatként még az építkezés fázisában vagyunk, ennek megfelelően volt amivel meg voltam elégedve, és természetesen olyan is, ami nem tetszett. Tapasztalat szerzésnek nagyon jó volt, kettőzött erővel dolgozunk tovább a bajnokság szeptember 10.-i rajtjáig!”
A juniorok mezőnyében az élvonalbeli Békéscsabától és Szombathelytől egyaránt 1 gólos vereséget szenvedtünk, harmadik meccsünkön az NBII-es FKSE Algyő felnőtt csapatát viszont nagy arányban legyőztük, így csoportunkban a 3. helyen zártunk. Az 5. helyért a Hajdúnánással meccseltünk, és magabiztos győzelmet arattunk.
Eredményeink:
Hódmezővásárhelyi LKC – Békéscsaba ENKSE 22-23 (11-15)
Gólszerzőink: Klemm 9, Földesi 5, Sajtos 3, Blaskovics 2, Kandó 1, Becsei 1, Szabó 1
Hódmezővásárhelyi LKC – Szombathelyi KKA 25-26 (13-11)
Gólszerzők: Kandó 9, Földesi 8, Klemm 3, Bálint 3, Becsei 2
Hódmezővásárhelyi LKC – FKSE Algyő 39-22 (19-11)
Gólszerzőink: Földesi 6, Kandó 6, Klemm 5, Blaskovics 4, Kovács 3, Molnár S. 3, Szöllősi 3, Becsei 3, Molnár K. 2, Szabó 2, Sajtos 1, Besenyi 1, Bálint 1
Mérkőzés az 5. helyért
Hódmezővásárhelyi LKC – Hajdúnánás SE 30-25 (17-10)
Gólszerzőink: Kandó 5, Földesi 4, Sajtos 4, Kovács 3, Klemm 3, Szöllősi 3, Becsei 3, Molnár S. 2, Blaskovics 2, Besenyi 1
Az Aegon Kupa végeredménye:
1. Kézilabda Szeged SE
2. Szombathelyi KKA
3. Oxxo Energy Orosházi NKC
4. Békéscsaba ENKSE
5. Hódmezővásárhelyi LKC
6. Hajdúnánás SE
7. Kozármisleny SE
8. FKSE-Algyő
Különdíjak:
Legjobb kapus: Áncsán Fanni (Hódmezővásárhelyi LKC)
Legjobb mezőnyjátékos: Kenyeres Barbara (Kézilabda Szeged SE)
Gólkirálynő: Mackaski Alexandra (Orosházi NKC)
Kis Márk vezetőedző: “A felkészülés szempontjából hasznos mérkőzéseken vagyunk túl. Két győzelem mellett két egy-gólos vereséget szenvedtünk, tehát kis szerencsével előrébb is végezhettünk volna. A torna jól szolgálta a felkészülésünket!”

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.