Az NBII Dél-Kelet csoport női kézilabda bajnokság 10. fordulójában rangadóra készülünk, hiszen a tabella harmadik helyén álló Szarvasi NKK otthonában lépünk pályára szombaton. Két fordulóval az őszi szezon befejezése előtt csapatunk a második helyen áll az Orosháza mögött, de bízunk benne, hogy a lányok nem érik be ennyivel.
A csapatból sérülés miatt továbbra is hiányzik Blaskovics Gertrúd, Hegyi Diána és Manga Fruzsina.
A múlt heti, Kistelek elleni mérkőzésen a sérülések miatt több szerepet kapó fiatal játékosok (Sajtos, Becsei, Bálint) nagyszerűen pótolták hiányzókat, minden bizonnyal rutinosabb játékosaink mellett most is nagyobb szerepet fognak kapni.
Gaál Adrienn, játékos-edző: “Egy fizikálisan erős és rutinos szarvasi csapat ellen lépünk pályára, akik eddig nagyszerűen szerepelnek a bajnokságban. Próbáltuk feltérképezni az erősségeiket és gyenge pontjaikat egyaránt, mindent megteszünk a pontszerzésért.”
Németh Zsófia, játékos: “Nagyon nehéz meccsre számítok. Nagyon jók az átlövőik és gyors játékot játszanak. Szokatlan időpontban lesz a meccs, sajnos sok sérültünk van, kevesen is vagyunk, így ismét nagy szerep fog hárulni a fiataljainkra. Mindezek ellenére a 4 pontért megyünk Szarvasra, bízunk a juniorjaink győzelmében is. Az elmúlt időszakban csapattá kovácsolódtunk, úgyhogy szeretnénk megmutatni, hogy tudunk a sérültjeinkért is küzdeni. A szarvasiak is veretlenek mint mi, úgyhogy szoros, kiélezett meccset várok, amiben a végén mi örülhetünk majd! Ők az esélyesek, de szeretnénk meglepetést szerezni!”
A felnőtt bajnoki mérkőzés után a két junior csapat lép pályára.
A tabellán elfoglalt helyezések és eredmények alapján mi számítunk az esélyesnek, esetleges pontszerzésünkkel stabilizálhatjuk helyünket a dobogó-közelben.
2013. november 30. – Szarvas NBII Dél-Kelet csoport női kézilabda bajnokság Játékvezetők: Fogl Ferenc, Tomkovics Ákos Versenybíró: Demartsik Ferenc 14.00 Szarvasi NKK – Hódmezővásárhelyi LKC felnőtt mérkőzés 16.00 Szarvasi NKK – Hódmezővásárhelyi LKC junior mérkőzés