Az NBII-es bajnokság egyik élcsapatát, a Bácsalmási PVSE gárdáját fogadtuk szombaton a Balogh Imsiben. A kifejezetten erős játékoskerettel rendelkező Bács-kiskun megyei csapat számított a mérkőzés egyértelmű esélyesének, de titkon azért bíztunk benne, hogy az őszi csoda (idegenben 1 góllal legyőztük Őket) megismétlődik. Pontszerzési reményeink sajnos hamar elszálltak, a vendégcsapat fokozatosan őrölte fel ellenállásunkat. Az első […]

Read More → NBII – ELVITTÉK A KÉT PONTOT A BÁCSALMÁSI LÁNYOK

A sorsolás szeszélye folytán a Makó I. és II. számú csapata ellen léptünk pályára vasárnap, a Gyermekbajnokság aktuális fordulójában Sajnos betegségek miatt ezúttal is meglehetősen foghíjas kerettel utazott el csapatunk, azonban ezzel együtt két magabiztos és nagyarányú győzelmet arattak lányaink. Gyermekbajnokság U13 Hódmezővásárhelyi LKC – Makó KC I. 41-16 (27-7) Hódmezővásárhelyi LKC – Makó KC […]

Read More → U13 – KÉT NAGYARÁNYÚ GYŐZELEM A HÉTVÉGI FORDULÓBAN

Szombaton serdülő és ifjúsági csapatunk is hazai pályán játszott. Serdülőink a tabella középmezőnyéhez tartotó újkígyósiakat látták vendégül, és hullámzó játékkal, de magabiztos győzelmet arattak lányaink. Végig Nálunk volt az előny, de sajnos akadtak gyengébb periódusaink is a meccsen, így a végére tetemes előnyünk 7 gólra olvadt. Hódmezővásárhelyi LKC – FISE Újkígyós 33-26 (18-11) Balogh Imsi […]

Read More → MEGGYŐZŐ SERDÜLŐ ÉS KIÜTÉSES IFI SIKER