Tovább folytatódott a II. osztályban U17-es és U19-es csapatunk számára a bajnokság. Mindkét gárdánk idegenben lépett pályára, és 50%-os mérleggel zárták a lányok a hetet. U19-es csapatunk Gyöngyösön lépett pályára, és viszonylag szoros első félidő után sajnos nem tudták megnehezíteni a hazaiak dolgát. A fiatalabbak pedig a lajosmizsei KIKI Sport ellen játszottak, és szoros meccsen […]

Read More → EGY GYŐZELEM ÉS EGY VERESÉG AZ UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁGBAN

Nagyszerű rajtott vett U12-es csapatunk a Gyermekbajnokság 2023/2024-es idényében. Szombaton Gyulán lépett pályára a Deák Tamás vezette csapatunk, és magabiztos győzelemmel zárták a napot a lányok. LU12 Gyula – 80 néző Hódmezővásárhelyi LKC – Gyulasport NKFT 29-8 (16-2) Hódmezővásárhelyi LKC – Tisza Volán SC 22-13 (9-9) HLKC: Tunyogi (k), Bugyi (k) – Green, Hornok, Vörös, […]

Read More → U12 – SIKERES RAJT A KOROSZTÁLYOS VERSENYEN

Hétvégén Kiskőrösön került megrendezésre az U13 korosztály első fordulója, melyen Egyesületünk csapata igencsak kitett magáért. Lányaink jól és eredményesen kézilabdáztak mindkét mérkőzésükön, ennek köszönhetően két nagy gólarányú győzelemmel kezdték a szezont. LU13 – IV. csoport Kiskőrös, Városi Spcs. Hódmezővásárhelyi LKC – Kézilabda Szeged SE 34-11 (17-4) Hódmezővásárhelyi LKC – PC Trade Szeged SE II. 26-9 […]

Read More → U13 – GÓLESŐ KISKŐRÖSÖN

Az U17 és U19 bajnokság hétközi fordulójában a Kézilabda Szeged SE csapatait fogadtuk a Balogh Imsiben. Jól indult a nap, hiszen U17-es lányaink jó és eredményes játékkal magabiztos győzelmet arattak az első mérkőzésen. Sajnos a folytatás nem sikerül ilyen jól, a jelentős fizikai fölényben levő U19-es vendégcsapat visszavágott, és szoros meccsen megszerezte a két pontot. […]

Read More → EGY GYŐZELEM ÉS EGY VERESÉG A KSZSE ELLEN

A Deszk ellen, Algyőn lépett pályára U17-es csapatunk. Nehéz mérkőzés várt lányainkra, hiszen az elmúlt évben még I. osztályban vitézkedő FKSE Algyő játékosaira épülő ellenfelünk a bajnokság egyik fő esélyese. Sajnos gondjainkat szaporította kapusunk, Török Laura korai kiválása sérülés miatt, ami alapjaiban határozta meg a mérkőzés végmenetét. Bízunk benne, hogy Laura sérülése nem olyan komoly, […]

Read More → U17 – VERESÉG VEZÉRÁLDOZATTAL

Az U14 korosztály küzdelmeivel elindult a Gyermekbajnokság is a 2013/14-es évben. Mivel idén nincs felmenő rendszerű, eredménycentrikus bajnokság az MKSZ korosztályos versenyein, Egyesületünk azt a döntést hozta, hogy két csapattal indul a bajnokságban, ezzel biztosítva minden játékos számára a megfelelő számú mérkőzést és a fejlődési lehetőséget. Az első forduló mérkőzésein Kecskeméten ez inkább megzavart a […]

Read More → U14 – EZ NEM A MI NAPUNK VOLT

A vártál nagyobb arányú, sima vereséget szenvedett U19-es csapatunk a mezőny talán legerősebb gárdája, az FKSE-Algyő ellen a Szegeden lejátszott mérkőzésen. Javításra jövő szerdán, hazai pályán a Kézilabda Szeged SE ellen lesz lehetőség. U19 II. – kelet FKSE – Hódmezővásárhelyi LKC 37-22 (19-11) Szeged – 30 néző Jv: Grézló, Miklós HLKC: Török, Magyar, Bereczki (kapusok) […]

Read More → NEM VOLT ESÉLYÜNK AZ FKSE ELLEN

Az U17 után U19-es csapatunk is győzelemmel rajtolt a bajnokság nyitófordulójában. Lányaink az újonc TFSE-Jászárokszállás gárdáját fogadták. Jó kezdés után végig meg tudtuk őrizni előnyünket és 7 gólos győzelmet arattunk. U19 II. – kelet Hódmezővásárhelyi LKC – TFSE-Jászárokszállás 37-30 /21-15/ Balogh Imsi spcs. – 40 néző Jv: Elhardt, Polcz HLKC: TöRöK/k/, Bereczki /k/ – Fejes, […]

Read More → U19-ES CSAPATUNK IS GYŐZELEMMEL RAJTOLT

U17-es csapatunk számára elkezdődött a 2023/2024-es szezon. Lányaink hazai pályán fogadták a Kiskunhalas gárdáját, és kicsit ugyan még döcögött a játék, de így is magabiztos hazai győzelem született. U17 II. – kelet Hódmezővásárhelyi LKC – Kiskunhalasi UKSC 35-26 (15-8) Balogh Imsi spcs. – 70 néző Jv: Demus, Praczu HLKC: Török (k), Kristó (k) – Mihály […]

Read More → MAGABIZTOS GYŐZELEM A SZEZONNYITÓN

A 2022/23-as versenyszezon zárásaként két csapattal vettünk részt a az országos jelentőségű X. OrosCup leány utánpótás tornán. Az Orosházás és környékén megrendezett 3 napos versenyen U11 és U12 korosztályos lányaink mérettek meg az ország számos pontjáról érkező csapatok ellen. nyugadtan kijelenthetjük, hogy fiataljaink ezúttal is nagyszerűen helytálltak. U12-es lányaink a nagyon előkelő 3. helyen végeztek […]

Read More → SIKERES ÉVZÁRÁS A X. OROSCUP TORNÁN